Ennek ellenére szomorúsággal vegyes öröm fogott el, amikor ráakadtam ezen képekre. Jó volt felidézni ezen csodás pillanatokat, amiket ténylegesen ajándékként éltem meg.
Felnőttek a gyermekeim, mint mindenkinek egyszer, nem vagyok ezzel egyedül tudom, viszont mindenkinek mást jelent. Apró koruktól velem maradtak, nekem szánta őket a gondviselés, most már tudom miért. Hibáztatásnak helye már nincs bennem, pontosan így kellett történnie mindennek, ahogy történt. Már mások a szerepek, felnőttek.
Nehéz ezt tudomásul venni, de mint tudjuk, ez az élet menete, amit vagy elfogadunk, vagy nem.
Én elfogadtam, azt hiszem, kicsi könnycseppel a szemem sarkában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése