2010. július 5., hétfő

reggeli gondolatok

Ma nem mentem futni...tegnap sem.
Masszőrhöz kéne mennem, meg találni egy szúnyog csípés vakargatót. Van ilyen?
Elfáradt a testem egy kicsit...a vádlimnak adok egy kis pihenőt...
Gondoltam reggel, hogy haragszok egy kicsit magamra, mert nem kelek fel korán...de mégse tettem...
Szerintem holnap reggelre regenerálódok.
Ma egy kiadós séta lesz a porondon...
A gyerekek még alszanak...
Ettem finom paradicsomot és a mai napon sokkal több vizet fogok inni, mint tegnap.


Észre vettem, hogy mióta többször együtt vagyok a gyerekekkel, sokkal bújósabbak.
Azon vitatkoztak már több este is, hogy ki aludjon mellettem...pedig ilyen vita már több éve nem volt.
Sőt...azt is kitalálták egymástól függetlenül, hogy eljönnek velem korán reggel futni.
Ezen nagyon elcsodálkoztam, de elmondtam nekik, hogy ez az én kis meditációm, ebből nem engedek...itt egyedül kell lennem.
Mondhatom úgy, hogy, ha ezt nem tudnám így megoldani, már nem élnék.
Mindenki életének szerves részének kell lennie legalább egy óra, amikor önmagában, önmagával tud lenni a természetben.
Sokan gondolják úgy, hogy amikor másokkal mennek ki a természetbe, akkor is ugyanazt a minőséget kaphatják.
Ez bizony nincs így, de úgy vélem ezt csak az tudja, aki tapasztalta.
Az emberek többsége olyan helyeken érzi jól magát, ahol sokan vannak és adnak az élvezeteknek.
Ez is helyén való egy darabig, amíg rá nem ébredünk arra, hogy van egy sokkal minőségibb, tisztább élet is.
Amikor belekóstolunk ebbe a világba, ahol nem mutogatjuk magunkat senkinek, ahol nincs alkohol, cigaretta, kábítószer...akkor döbbenhetünk rá arra, hogy eddig miben éltünk.
Persze eleinte nagyon sokszor vissza eshetünk és úgy érezhetjük, hogy kimaradunk valamiből.
Én is így voltam...sokszor úgy véltem, hogy, ha nem megyek ki a hétvégén a haverjaimmal, akkor kimaradok valami nagy dologból.
Rá kellett jönnöm, hogy semmiből sem maradok ki.
Mindig ugyanazok a megszokott anyagba döngölő dolgok...erre már nincs szükségem
Lesznek, akik azt akarják majd velünk elhitetni, hogy befásultak vagyunk...mert, aki nem jár ki, annál nem stimmel valami.
Nem kell ezekkel az emberekkel foglalkozni, ők addig fogják mondani ezeket, amíg stabilak nem leszünk.
Ez a rálátás azt eredményezi, hogy sok "barátot" veszíthetünk.
Az, hogy jelenleg úgy vélik az emberek, hogy a szórakozás azt jelenti, amit csinálnak...még nem jelenti azt, hogy ebben nekünk is benne kell lennünk.
Ha látnánk az étertestünket egy ilyen buli után(itt nem az ideális mértékről beszélek), úgy vélem nagyon sokan belátóbbak lennének.
Igen...ezek a bulik energia rablók, annak ellenére, hogy úgy tűnik mindenki happy.
Egy nagy üresség marad utána, ami megköveteli a következő bulit is...és így tovább.
Az alkohol egy darabig segít abban, hogy a fellegekbe járjunk...de másnap az energia szintünk szinte nulla.
Ezzel vitatkozhat az, aki ereje teljében van, mert az ő regenerálódási ideje sokkal rövidebb, sokkal jobb az anyagcseréje...ezért ő úgy véli, hogy sérthetetlen és rá ezek a dolgok nem vonatkoznak. Tudom, mert én is ilyen voltam.
Ezek a szélsőségeink...ebben a minőségünkben is ildomos megismerni magunkat, hogy ráébredjünk arra, hogy ez a "védett"állapotunk nem tart örökké...egyszer csak a testünk jelezni fog...először annyiban, hogy tovább leszünk másnaposak, majd később olyan dolgokkal is, ami már egyáltalán nem lesz kellemes.
Aki ebből az ördögi körből nem tud kiszállni, számolnia kell ezekkel.
Amikor én kiléptem, akkor én voltam a fekete bárány a haverjaim szemében.
De életem egyik legnagyszerűbb döntése volt.

Ezek a pótcselekvések, amikor ital után nyúlunk...stb...ezek mind eltávolítanak attól, amik vagyunk. Az ital és a többi"finomság" egy olyan világba visz el, aminek az igazi megfelelője az az állapot, amit akkor érhetünk el, ha megbékélünk magunkkal.

Ennek ellenére mindenki csinálja úgy, ahogy szeretné...talán nekem sem lehetett volna akkor ezt így megmondani, mert eltanácsoltam volna valahová:-).

Szeretettel,
izi

2 megjegyzés:

Niki írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
izidor írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.