Látszólag semmi terhet nem hordozunk újszülött csecsemőként.
Látszólag zavartalanul kezdődik a Nagy Életünk.
Egyénenként változó lelkülettel születünk.
Minden inkarnációnk egy lehetőség arra, hogy lelkünk rejtett tartalmait felszínre hívva azonosuljunk azok létjogosultságával és ezt egyre nagyobb figyelemmel a megismerés, megértés, tudatosulás és az elfogadás szintjére hozzuk.
Különbözőségeink szivárványívén találkozunk egymással, lelkünk legfejletlenebb pillanataiban is, amikor csakis az érző lelkünk hatása határozza meg reakcióinkat.
Ebben az állapotban csak ösztönösen reagálunk.
Azért a legfejletlenebb lelki szakaszunk ez, mert ebben nincs még értelem, nincs vágy arra, hogy megvizsgáljuk magunkat, hogy miért tettünk úgy, ahogy tettünk, nem hajt a vágy, hogy mássá váljunk, morálisabb életet éljünk.
Ez a szakasz hasonlítható az állati szinthez, mert igazán emberebb-emberré az a lélek tud válni, akinek lesz igénye több tudatosságot vinni az életébe.
Semmi értelme nincs magunkat feljebbvalónak érezni a másik emberrel szemben, mert a mi lelki fejlődésünk egyik sarkalatos részében ugyanilyen lelkülettel éltünk.
Mindenkinek eljön az életében az a felismerés, hogy változtatni szeretne az életén, mert valami ott legbelül azt súgja, hogy már nem komfortos az az életvitel, ami eddig meghatározta pillanatainkat.
Nagyon fontos dolgok ezek, ezek a Holdcsomók az újrakezdés lehetőségeivel hoznak friss éteritást az életünkbe.
Nagy divat a változásról beszélni manapság, de sajnos annyira semmitmondóan már, hogy érezhetően alig van mögötte igazi lelki stabilitás.
Hangzatos műígéretekkel csapják be az arra hajlamos aspirálni vágyó jelölteket, akik igazán semmit nem kapnak jó pénzért, mégis okleveleiket lobogtatják a nyilvánosság igényének bevonásával.
Látszólag zavartalanul kezdődik a Nagy Életünk.
Egyénenként változó lelkülettel születünk.
Minden inkarnációnk egy lehetőség arra, hogy lelkünk rejtett tartalmait felszínre hívva azonosuljunk azok létjogosultságával és ezt egyre nagyobb figyelemmel a megismerés, megértés, tudatosulás és az elfogadás szintjére hozzuk.
Különbözőségeink szivárványívén találkozunk egymással, lelkünk legfejletlenebb pillanataiban is, amikor csakis az érző lelkünk hatása határozza meg reakcióinkat.
Ebben az állapotban csak ösztönösen reagálunk.
Azért a legfejletlenebb lelki szakaszunk ez, mert ebben nincs még értelem, nincs vágy arra, hogy megvizsgáljuk magunkat, hogy miért tettünk úgy, ahogy tettünk, nem hajt a vágy, hogy mássá váljunk, morálisabb életet éljünk.
Ez a szakasz hasonlítható az állati szinthez, mert igazán emberebb-emberré az a lélek tud válni, akinek lesz igénye több tudatosságot vinni az életébe.
Semmi értelme nincs magunkat feljebbvalónak érezni a másik emberrel szemben, mert a mi lelki fejlődésünk egyik sarkalatos részében ugyanilyen lelkülettel éltünk.
Mindenkinek eljön az életében az a felismerés, hogy változtatni szeretne az életén, mert valami ott legbelül azt súgja, hogy már nem komfortos az az életvitel, ami eddig meghatározta pillanatainkat.
Nagyon fontos dolgok ezek, ezek a Holdcsomók az újrakezdés lehetőségeivel hoznak friss éteritást az életünkbe.
Nagy divat a változásról beszélni manapság, de sajnos annyira semmitmondóan már, hogy érezhetően alig van mögötte igazi lelki stabilitás.
Hangzatos műígéretekkel csapják be az arra hajlamos aspirálni vágyó jelölteket, akik igazán semmit nem kapnak jó pénzért, mégis okleveleiket lobogtatják a nyilvánosság igényének bevonásával.
Fontos ezt felismerni, fontos az igazi megkülönböztető képesség kifejlesztése ahhoz, hogy tudjuk mi az, ami morális alapokon nyugszik és mi az, ami morálisan fejleszt.
Ugyanis morális fejlődés nélkül NINCS ideális lelki változás, fejlődés.
Hozott karmikus terheink súlya néha nagyon-nagyon nehezek..
Néha "bele lehet ebbe halni is ", amit nem igazán szeretnek a modern guruk hallani, mert szerintük minden karmikus terhet fel lehet oldani egy inkarnáción belül és ez az, amit igazán el lehet adni az ezohasználtpiacon.
Nem divat morálisan magunkba nézve változni és nem divat a nyilvánosságot kizárni a " fejlődésünkből",
Ugyanígy fontos elem az is, hogy a külsőségeinkkel bizonyítani tudjuk világi egzisztenciánkat.
Ez olyannyira teret hódít manapság, hogy ez teljesen természetessé vált és szinte semmi kivetnivalót nem találunk benne, ezáltal a "biztonságunkat" ebben véljük.
Pedig az igazi biztonságunk abból fakad, hogy egyre jobban megismerjük lelki tartalmainkat és őszinte tiszta szándékkal a moralitás útjára lépünk.
Farizeus módra teljesen fölösleges.
Aki ezt megértette, annak az élete nagy fordulatot vesz.
Fájdalmas szembesüléseink transzformáló ereje csodákra képes.
Levetkőzzük képmutatásainkat, mert egyre nehezebb együtt élni velük.
Egyre tisztábban kezdjük magunkat tiszteletben tartani és a megfelelés kényszere egyre tompul.
Ez nem jelenti azt, hogy egy energiavesztett állapotunkban nem reagálunk állat módjára, de semmiképpen nem szabad ebben benne ragadnunk, mert azt is tudjuk, hogy ez az út nagyon-nagyon nehéz.
Semmi sem megy azonnal a kezdetekben, ezért ezen nagyon sokat kell gondolkodnunk, hogy a visszaesést egyre kevesebbszer tapasztaljuk meg.
Senki sem szent.
Nem az, mert tanulni vagyunk itt, mindenkinek van egy olyan rész az életében, ami a legnehezebb.
Sokszor érezzük majd magunkat magányosan, mert sokszor kell magunkba szállnunk, sokszor kell megvívni a csatát azért, hogy a nyilvánosság igénye nélkül szeretni tudjuk magunkat.
Te, aki most olvasod ezen sorokat és érzed, hogy a lelkednek fontosak ezen gondolatok, akkor ennek nagyon örülök.
Az igazi vágyam az, hogy a Társammal kölcsönösen megértsük egymást, számára is nagyon fontos legyen minden, amit az előzőekben kiírtam magamból.
A félmegoldások kora lejárt.
Ugyanis morális fejlődés nélkül NINCS ideális lelki változás, fejlődés.
Hozott karmikus terheink súlya néha nagyon-nagyon nehezek..
Néha "bele lehet ebbe halni is ", amit nem igazán szeretnek a modern guruk hallani, mert szerintük minden karmikus terhet fel lehet oldani egy inkarnáción belül és ez az, amit igazán el lehet adni az ezohasználtpiacon.
Nem divat morálisan magunkba nézve változni és nem divat a nyilvánosságot kizárni a " fejlődésünkből",
Ugyanígy fontos elem az is, hogy a külsőségeinkkel bizonyítani tudjuk világi egzisztenciánkat.
Ez olyannyira teret hódít manapság, hogy ez teljesen természetessé vált és szinte semmi kivetnivalót nem találunk benne, ezáltal a "biztonságunkat" ebben véljük.
Pedig az igazi biztonságunk abból fakad, hogy egyre jobban megismerjük lelki tartalmainkat és őszinte tiszta szándékkal a moralitás útjára lépünk.
Farizeus módra teljesen fölösleges.
Aki ezt megértette, annak az élete nagy fordulatot vesz.
Fájdalmas szembesüléseink transzformáló ereje csodákra képes.
Levetkőzzük képmutatásainkat, mert egyre nehezebb együtt élni velük.
Egyre tisztábban kezdjük magunkat tiszteletben tartani és a megfelelés kényszere egyre tompul.
Ez nem jelenti azt, hogy egy energiavesztett állapotunkban nem reagálunk állat módjára, de semmiképpen nem szabad ebben benne ragadnunk, mert azt is tudjuk, hogy ez az út nagyon-nagyon nehéz.
Semmi sem megy azonnal a kezdetekben, ezért ezen nagyon sokat kell gondolkodnunk, hogy a visszaesést egyre kevesebbszer tapasztaljuk meg.
Senki sem szent.
Nem az, mert tanulni vagyunk itt, mindenkinek van egy olyan rész az életében, ami a legnehezebb.
Sokszor érezzük majd magunkat magányosan, mert sokszor kell magunkba szállnunk, sokszor kell megvívni a csatát azért, hogy a nyilvánosság igénye nélkül szeretni tudjuk magunkat.
Te, aki most olvasod ezen sorokat és érzed, hogy a lelkednek fontosak ezen gondolatok, akkor ennek nagyon örülök.
Az igazi vágyam az, hogy a Társammal kölcsönösen megértsük egymást, számára is nagyon fontos legyen minden, amit az előzőekben kiírtam magamból.
A félmegoldások kora lejárt.
"A gondolkodást nélkülöző érzelmi élet lassanként elveszíti minden kapcsolatát a világgal is. A teljességre törekvő ember a világ megismerése mellett érzésvilága kifejlesztésére és kiművelésére is súlyt helyez. Az érzés éppen az az eszközünk, amely által a fogalmak konkrét életet kapnak." Rudolf Steiner
"Morális félreértés vagy összeütközés morálisan szabad emberek között kizárt. Csak a morálisan nem szabad ember, aki tehát valamely természeti ösztönt vagy valamely általa kötelességből elfogadott parancsot követ, helyezkedik szembe embertársával, mert az nem követi ugyanazt az ösztönt vagy ugyanazt a parancsot.
" Rudolf Steiner
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése