jobbá válni?

                                                                                                                                                                    Ahogy telnek az évek egyre jobban körvonalazódik  az életem nyilvánvalósága.
Nyilvánvaló mivolta azt is akarná tükrözni, hogy itt van előttem és csak fel kellene ismernem már jó ideje.
Keresek valamit már életem kezdete óta.
Mindenki keres, csak változó, hogy mikor kerül a figyelme középpontjába ez a felismerés.
Keressük eleinte az anyagi javakat, a materiális mannát, aminek birtoklásával némi nyugalmat szerezhetünk ugyan, de ez is feloszlik egy idő után, mert ott legbelül a lelkünkben mindig marad egy űr.
Ennek az űrnek a betöltése annyit jelent, hogy egyre jobb viszonyba kerülünk magunkkal és a ránk erőltetett elvárásokból egyre jobban nem fogunk kérni.
Lelkünk megmentéséért mindent meg kell tennünk, számomra ettől fontosabb nincs már.
Aki igazán tiszteli és szereti magát ezt egyre tisztábban érzi és tudja.
Csak a testünk tisztelete és szélsőséges etalonra faragása egyre több lelki űrt vonz maga után.
Bicepsz gigászok üres lelkiséggel futják ugyanazokat a körüket, de egyre jobban a perifériára kerülnek, miközben azt hiszik, hogy az origóban vannak.
Lelkes hódolótáboruk figyelméből egójuk erősödik és ez az állbiztonság igazolást szerez arra, hogy bizony ez a megoldás mindenre.
Pedig ez egy ugyanolyan szélsőség, mint az alkoholizmus, csak más köntösben és talán földi szemmel azt is mondhatjuk, hogy ezt nem is lehetne összehasonlítani, mert ez egészségesebb.
Igazán mind a kettő függés, egy keresés, ami igazán nem megy sehova, csak köröz és köröz és a centrifugális erő egyre jobban a perifériára hajtja, ahol egyre nehezebb lesz egy lelki megpróbáltatást átvészelni.
Az origóban egyre kevesebb a "népestáborfigyelem".
Ott viszont egyre több öntudatos és magát kellő módon tisztelő emberrel találkozhatunk.

Ez a világ, ez a lelkiállapot a lélek viharaiban  kellő erővel hat át és az önsajnálatunk bénító manipulációjának már nem dőlünk be.
Számomra ezek nyilvánvalóak már.
Minimál stílusban épült házakban, teljesen letisztult formájú épületekben laknak emberek rendetlen lélekkel. Mindennek van helye, a rend makulátlan, csak odabent van piszok.
"Vidd le a szemetet!"...hahahha...e mondat hallatán  mindig eszembe jut, hogy mennyiszer le kellene vinnünk a szemetet a lelkünkből is, mert akkora a szeméthalom, hogy azt el sem tudnánk képzelni.
Ildomos néha nagytakarítást végezni, de ennek a takarításnak minden szinten kell folynia.
Ez az egészségünk felé vezető út, ami nem kitaposott ugyan, de csak ez az, amin érdemes haladni.
Amikor fáj a lelkünk, akkor nem véletlenül fáj, ilyenkor ápolásra szorul, ahogy a testünk is igényli a gondoskodást és megadjuk neki.
Aki ezt nem teszi meg, az egyre több szemetet halmoz fel magában.
csak az az ember tud érdemben a másik emberen segíteni, aki ezt folyamatosan műveli.

A napi szintű meditációk, imák szerepe elengedhetetlen manapság, mégis elhanyagoljuk, mert ez igazi magunkba vonulást jelent és itt nincs nyilvánosság, aki figyel az emberek részéről.
De annál nagyobb a figyelem egy másik hierarchiából, abból az anyagtalan világból, amihez sokkal több közünk van, mint az ásványi-fizikális létünkhöz.
Persze ez megint nehéz elfogadni, mert annyira bele vagyunk döngölve az anyagba, hogy szinte csak azt hisszük el, amit látunk és tapintunk.

folyt.köv.