2010. november 27., szombat

egyensúly

Ha most megkérdezném Tőled, hogy mond meg a félelem ellentétét, akkor mit válaszolnál?



Gondoltam csak ezt a kérdést teszem fel és nem is írok mást és holnap megírom, hogy miért is tettem fel ezt a kérdést.
De úgy láttam jónak, hogy most folytassam.

Mit válaszoltál?


Gondolom a legtöbben azt, hogy "bátorság".
Persze elképzelhető, aminek nagyon örülnék, hogy azt írtad "vakmerőség".

Miért is?


Azért mert a BÁTORSÁG az a középút, az egyensúlyi állapot.

A két szélsőség, tehát egymás ellentéte a félelem és a vakmerőség.

Ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotunkat elérjük sokszor kell belemennünk olyan szélsőségeinkbe, amik egyáltalán nem kellemesek.
Ki ne érezte volna már azt, hogy úgy szenved, mint egy csapdába szorult állat.
Ki ne érezte volna azt a megváltó érzést ezek után, ami feloldozást hozott.
Persze egyénenként változó, hogy ki mikor fogja meg Isten lábát és mikor könnyebbül meg ez által...de egy biztos, hogy érzéseinkben úgy hullámzunk, mint egy hajó a nyílt tengeren egy viharban.
Ahhoz, hogy ebből a viharból minél hamarabb kihozzuk a hajónkat, kijussunk a negatív érzéseink fogságából, ahhoz nagyon fontos az, hogy egyre tudatosabban éljünk.

Kegyetlen érzéseink börtönében (a legnagyobb viharban)ugyan szinte lehetetlennek tűnik, hogy jön az enyhülés.
Ilyenkor annyira elanyátlanodunk, hogy a bátorításban sem látjuk meg az erőt.

Két erő létezik.


Az egyik önmagunk felé visz, a másik önmagunktól eltávolít.

Sokan úgy vélik, hogy az érzések önmagukban léteznek.
Van egy érzés és kész.

Ha már olyan dolgokról esik szó, hogy ezen érzések mögött erők léteznek, amik vagy segítenek önmagunk felé, vagy eltávolítanak önmagunktól, akkor már egy kicsit furán néznek az emberre.

Sok mindenben eltompították az agyunkat, köztük ebben is.

Már nem merünk hinni olyanban, amit nem látunk, ami nem látható az nincs is.
Ha egy bolygóra nézünk nem a bolygó mögötti szellemi lényeket látjuk, hanem a fizikális bolygót, holott csak azon lényeknek a fizikális lenyomata a bolygó, amik mögötte vannak.
Így van ez az Emberrel is.
Az Ember nem élhetne, ha a magasabb testei nem hatnák át (éter, asztrál, Én szellem).
Nem élhetne, de mégis sokan úgy vélik, hogy az Ember csak a fizikális teste.

Lebutítottak bennünket, a materializáció szelleme rendesen áthatotta az emberi gondolkodást.

Szóval az érzéseink, gondolataink, érzelmeink mögött is vannak szellemi lények.
Talán még mindig hitetlenkedsz:).
Nem baj.
Én elmondom, amit bizonyossággal tudok és Te azt csinálsz vele, amit akarsz.
Én elfogadlak úgy, ahogy vagy...talán engem is elfogadnak úgy, ahogy vagyok, ha meg nem, akkor az sem baj:).

Talán hallottál már arról, hogy Mihály olyan szellemi lény, aki egyszer letaszította a sötétség erőit a Föld közelségébe, abba a világba(asztralitásba), ahol simán beleszólhatnak a gondolatainkba, ugyanis az asztrális világban vannak az érzéseink, érzelmeink és gondolataink.

(miért is tette ezt, hiszen ezzel nekünk tett rosszat...így is láthatjuk a dolgokat, holott ezzel a tisztítással csak azt segítette igazán, hogy a szellemi szférában a káosz erői ne uralkodhassanak és azon emberek, akiknek tiszta, őszinte szándékaik vannak az önmegismerésre tiszta forrásból merítkezhessenek, még akkor is, ha az ellenerők bekavarhatnak, amit a tudatossággal felülírhatnak majd...ez az aspiráló ember jelenleg, aki tudatosan megy önmaga felé...de ehhez nem elég a karosszékünkben ülni, ahogy jelenleg szeretnék az ellenerők...ez az egyik csapdájuk.)

Ha igazán következetesen végiggondolod ezt, akkor talán megérted azt, hogy miről is szándékozok írni akkor, amikor arról beszélek, hogy az érzéseink mögött szellemi lények vannak.

Ha meg már úgy érzed, hogy nem vagyok normális, akkor meg menj és kapcsold be a televíziót és nézz azt, amit akarsz:))).

Szóval, minél tudatosabbak vagyunk, annál kevesebb ideig tudnak ezen szellemi lények(ellenerők) olyan érzésekbe vinni, amikben elanyátlanodunk, amiben a kétségeink miatt úgy gondoljuk nincs remény...érted már?

Ha csak egy kicsit is megértetted, megérezted, akkor nagyon sokat haladtál önmagad felé.
Amikor felszabadulsz ezen béklyótól, akkor megérzed magadban a Nap erejét, ami az éretlen lelkedet éretté teszi, ahogy a zöld gyümölcsből is érettet varázsol.
Ez a Nap ereje...tárd ki a karod és fordulj a Nap felé...




Az írásomnak nincs köze az agitációhoz...ha úgy vélnéd, akkor kérdezd meg magatól, hogy miért is érzed így:).

Szeretettel.
izi

1 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.