gondolatok (isten nem ver bottal)

Mostanában minden reggel fel kell küzdenem magam abba az állapotba, ahol béke és nyugalom van.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy nem kellene ezeket leírnom, de mindig felülírom ezt és rájövök,hogy miért is ne.
Nincs mit szégyellem, nem szándékozom a képmutatók népes táborát növelni.
Ennek ellenére tisztában vagyok azzal, hogy bennem van a képmutatás lehetősége.
Nem tagadok semmit, mert ezzel együtt vagyok egész.

A béke állapotához csak őszinteséggel lehet eljutni.

Abba az állapotba a hamisság, az önfényezés nem juttat el, de idővel erre mindenki rájön, mert csak egy darabig lehet büntetlenül tenni ezt.
Isten nem ver bottal...szokták mondani. Ez nagy igazság.
Mi verjük magunkat...nem is egyszer, mert mintha soha nem akarnánk tanulni azokból a tapasztalásokból, amiket átéltünk.

Minden attól függ, hogy mennyire szeretjük magunkat.
Csak ettől.
Az által, hogy megtiszteljük magunkat és a természetesebb dolgok felé fordulunk, a szellemi dolgokat sem hanyagolva megelőlegezzük magunknak azt, hogy jobban fogjuk érezni magunkat.
De ehhez nem elég csak jót beszélgetni a dolgokról...mondjuk ez is valami, de a lényeg az életmódváltáson van.
Persze ezt megelőzi a szemléletmódváltásunk.

Jól tudom, hogy mi az, ami miatt nincs energiám.
Nem egyszer estem bele ebbe a csapdába.
De úgy látszik még mindig tapasztalnom kell, nem volt elég.
A következményeit is várhatom...nem tiltakozom.
Isten nem ver bottal.
Csak én magamat:).
De megérdemlem.

Mindenki megérdemli azt, amit elvetett...csak azt arathatja.

...az egónak ez nem kellemes, az egó tiltakozik ez ellen.

Sokan panaszkodnak, azt állítva, hogy az élet nem a szép oldalát mutatja számukra
(közlés volt, nem ítélet)

Te most éppen hol tartasz?

Okolsz, vagy elfogadásban vagy...nem mindegy.

Simán belemegyek én is mások okolásába, de hamar észreveszem, hogy ez nem építő út.
A legnehezebb feladatok egyike ez...úgy tekinteni a dolgokra, hogy tényleg csak az kerülhet a fókuszunkba bántólag, amivel azonosulnunk kell, amit, ha nem integrálunk még erősebben fog jelen lenni az életünkben.
Ami nem bánt, az már a részünk.
Amíg okolunk, amíg tagadunk feszülve, addig elkülönültségünk erősíti a betegségeink kialakulásának lehetőségét.
ez az, amikor mi verjük magunkat...erre mondják, hogy Isten nem ver bottal.
Most nem mosolygok, de hamar újra fogok.
Ismerem már ezt az állapotot.
Ez az érzés már mosolyt is csalt az arcomra:)

A Tiédre is?:)

Ölellek.
izi

ui...ne siess...csak a magad tempójában juthatsz hamarabb önmagadhoz közelebb...ha mást figyelsz, hogy ő hogyan halad, az lelassíthat és beleeshetsz abba a hibába, hogy úgy érzed kevesebb vagy.

Mindenki más karmikus háttérrel van itt.
Ezért is örülj minden egyes mm-nek, amit önmagad felé megtettél...az már a Tiéd, az már a Te tudatos tapasztalásod, amit, ha papírra vetnél sokan tanulhatnának belőle:)

Az élet szép és egyre jobban érzem újra:))))

ui...miért is agyalok állandóan?...kérdezték, miért nem élem egyszerűségében az életem?...erre csak az a válaszom, hogy most nem ennek van itt az ideje. Lehet, hogy valakinek ez van megírva, de mivel a karmikus hátterünk más...nem is lehet ezen tovább agyalni:)
Bevallom szeretném azt, hogy ne kavarogjanak bennem olyan érzések, amiktől a falra mászok.
Ismerem azon állapotot, amikor úgy kelek, hogy béke van a szívemben...de jó is az.
De, amikor egy akváriumot tisztítunk és leszívjuk a vizét egy csővel, miközben a salakot is tisztítjuk, elkerülhetetlen, hogy felkavarodjon, homályossá váljon a víz.
Egy kis vizet mindig hagyunk benne.
A halakat nem vesszük ki, ahogy magunkat sem vehetjük ki az életünkből, és abban a kevés vízben "úszunk", amiben nem látunk rendesen, mert minden piszok(érzés)felkavarodott.

Itt tartok most. Ebben az akváriumban(életemben)ilyen viszonyok uralkodnak:)

De, ahogy jönnek a felismerések úgy áramlik be a friss életet adó forrás...ez a forrás nem más, mint a megváltás vize...Krisztus.

Aki nem hiszi járjon utána:)

Így talán valami érthető magyarázattal szolgáltam arra, hogy miért is vagyok olyan, amilyen.