Sokáig nem írtam, most viszont érzek valami késztetést arra, hogy kiírjam magamból azt, ami bennem lejátszódik.
A kitárulkozásomat felváltotta a magamba zárkózás.
Tudom, hogy ezzel nincs semmi baj, mert ezt is meg kell tapasztalnom.
Egyszer így, egyszer úgy.
Ez a kitárulkozás számomra természetes, viszont mostanában azt éreztem, hogy túl nyitott vagyok, túl sok mindent árultam el magamról, magunkról.
Annyira szívesen írtam és annyira jó érzéssel töltött el az, ha megoszthattam egy-egy felismerésemet másokkal, mert ezek a beavatási procedúrák mindenkinél hasonlóak.
Az utóbbi időben sok olyan ember is beleolvasott a blogomba, akinek igazán fogalma nincs még arról, hogy miről is írok, mi az igazi lényege az oldalamnak.
Ezen kritikák a gyermekeimen csapódtak le.
Az az iskolai közeg, amiben nap mint nap vannak nem tolerálja ezen gondolatokat.
Ezen gondolati súly alatt ma lezártam a blogomat, de nemsokára rádöbbentem, hogy nincs takargatnivalóm.
Ha ezek után is úgy véled, hogy értéktelen gondolatokat találsz ezen oldalon, akkor itt az ideje szembesülnöd a saját értéktelenségeddel.
Ez persze nem egyszerű folyamat, de talán eljut Hozzád ez az üzenet.
Szélsőséges kritikád saját gyengeséged leplezésére szolgál.
Legyél erős és nézz szembe magaddal.
Akinek inge, az felveszi(ha eljutott a szívéig)...akinek nem, az...
6 megjegyzés:
Megjegyzés küldése