2016. október 21., péntek




Nem ismerjük egymást.
Csak felületesen ismerjük egymást.
Nem vagyunk a másikra igazán kíváncsiak, csak felületesen, látszólag.
Erről igazán nem is tudunk, csak ha mélyen belenézünk magunkba és átgondoljuk.
Majd akkor jön a felismerés, mennyire önzően élünk, mennyire csak mi magunk vagyunk fontosak.
Értékesnek tűnő értéktelenségekkel vesszük magunkat körül, átgondolatlanul hisszük, hogy csinálunk valami fontosat az életünkben.
Mindeközben csak egy helyben toporgunk és félünk a ráncosodástól, a a betegségektől, a szegénységtől, attól, hogy nem sikerül megvalósítani magunkat...stb.
Megvalósítani magunkat?...még ezt sem értjük igazán, de a csapból is ez folyik és mi bizony valósítgatjuk magunkat, miközben egy helyben toporgunk, de ezt megint nem vesszük észre, mert minden értéktelenséget magunk köré gyűjtöttünk már és ebben a nagy csillogásban már el sem hinnénk, hogy bizony morálisan nullák vagyunk.
Szerelemre vágyunk, nagy szavakat használunk, szétrombolunk házasságokat, keresünk ölelést, röpke pillanatokat, de igazán semmi nem elégíthet ki, mert igazán semmi sincs rendben velünk.
Nem értjük a világot, pedig azt hisszük mi már megértettük.
Szerelmet keresünk, de még magunkkal sem vagyunk megbékélve, mert azt hisszük a külsőségek elegendőek ahhoz, hogy minden rendben menjen.
Aki nem lehetett a miénk, pedig bepróbálkozott, az egy "rohadék".
Pedig mennyire számítottunk rá, hogy még másnap is felkeres és majd másnap is csókolni akar, pedig csak részegen történt mindez, mert józanul már nem is lehet egy buliban meglenni, mert elviselhetetlen lenne számunkra a szembesülés a nagy semmivel.
De hazudunk tovább magunknak, gyermekeinken átgázolva hisszük, hogy el lehet ezeket a dolgokat simítani, mert annyira hihetetlen az, hogy csak azt kaphatjuk vissza az élettől, amit mi is belefektettünk.
Hazugságra, feladataink elmulasztására csak hazugságra és becsapásra, kihasználásra számíthatunk.


Mégis szerelemre vágyunk, de igazán még mindig nem érett meg az a gondolat bennünk, hogy bizony így csak ábrándokat kergetünk. Mert egy helyben toporgunk és a szemünk nem nyílt fel a valóságra.

Nincsenek megjegyzések: