2016. október 25., kedd

tupírozni




Telnek az évek.
Egyre következetesebben látjuk magunkat és a világunkat.
Összefüggéseket találunk sok mindenben. Emberi kapcsolatainkban legfőképpen.
Rájövünk, hogy senki sem került véletlenül az utunkba.
Szerelmesek leszünk. Sokszor. Vagy lehet, hogy ez nem is szerelem?
Egy érzést hajkurászunk.
Tartósan szeretnénk megkapni, hajt valami e felé.
Rávetítünk dolgokat a társunkra, kliséinket mindenkiben látni véljük a kezdetekben. De csalódunk, rájövünk, hogy feleslegesen gondoljuk, hogy pont olyan lesz az a valaki, vagy éppen pont olyan, amit mi szeretnénk benne látni.
Sok figyelmet adunk valakinek.
Általában ezen figyelmünket nem értékelik.
Rájövünk, hogy aki nem figyel ránk, annak nem is kell többet adnunk, neki más az útja, neki most mennie kell.
Egyszer összetalálkozunk újra, másabb, érettebb lélekkel, amit az egó már nem tud felülírni és tudni fogjuk, hogy bizony az élet rendjével szembe nem érdemes mennünk.
Csodálatos rend van egyébként, már érzem. Amikor erre gondolok ténylegesen megnyugszik a lelkem.
A nagy káosz közepette is nyugalmat érezhetünk, amikor már szívesen kiisszuk a poharunk tartalmát, amikor már nem undorodunk a sorsunk determinált részeitől és már nem mutogatunk ujjal senkire sem. Ez az élet.
Így szép.
Nem kell túlmisztifikálni, nem kell különböző szélsőséges önmegvalósító módszerekkel tupírozni.
Ölellek.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

❤��