2017. március 28., kedd

felvállaltam

https://www.youtube.com/watch?v=WGTxqhSN8bE&t=549s

Felvállaltam egy kellemetlenséget a napomban.
Furcsán hangozhat ez a mondat, de alapjában véve az egyik legfontosabb dolog ez az életünkben, mert ezek a tudatos elfogadó pillanatok a lelkünk gyógyítói.
Számtalan kellemetlen helyzetben találhatjuk magunkat nap mint nap.
Minden nehézségünk egy próbatétel, egy olyan lecke, ahol megjelenhet a tudatos Énünk, aki már nem engedi meg azokat a régi beidegződés lavináink beindulását, ahogy ezidáig reagáltunk.
Amikor felvállalunk egy nehézségünket, akkor tudatosságal együttműködünk magunkkal és az élethelyzettel, amiben benne vagyunk.
Itt jön az igazi változás, innentől kezdve már érezhetően más aspektusból tekintünk mindenre.
Felismeréseink egyre jobban megnyugtatnak és rájövünk, hogy semmit sem kerülhetünk el, amit meg kell tapasztalnunk, ami a személyiségfejlődésünk érdekében(karmikusan) szembe jön velünk.


Nehéz út ez, nagyon nehéz.


Erőt próbáló évekkel nézhetünk szembe, de már megértettem, hogy minél tisztábban belátom ezt, annál jobb lesz a viszonyom magamhoz és ezáltal másokat is megértek, megérthetek.
A szeretet így erősödik bennünk, de egy bezártság is kialakulhat, ami valahol érthető is, mert akkor differenciát érezhetünk mások viselkedése és a mi viselkedésünk között, hogy az már ijesztő.
Meg kell találnunk  aBarátainkat, akikben megbízhatunk.
De a legjobb Barátunk mi magunk vagyunk és az a szellemi kapcsolat, ami az egónk és az Önvalónk között áll fenn.
Bízom az isteni elrendezésben, abban, hogy semmi sem történik véletlenül, nem véletlenül szembesülök olyan dolgokkal, amik esetleg kimozdítanak a biztonságomból, mert tanítanak valamire.
Ezek a tanítások kegyetlenül lebéníthatnak, ha nem vesszük észre időben , nem vállaljuk fel időben a jelenlétüket és tagadjuk folyamatosan a létjogosultságukat.
Mennyire sok mindent átlátunk már az életünkből, már biztos, hogy másként reagáltunk volna, ha a amostani tapasztalatainkkal állnánk hozzá.
De persze ilyen nincs, mert az adott lelkiállípotunkhoz mérten tudtunk csak válaszolni, ezért is meg kellett élnünk úgy, ahogy van.
Szerintem az a legjobb állapot, amikor az ember már minden évét tudatosan  el tud fogadni és már nem cserélne senkivel életet, egy jobb élet reményében.
Mindenkinek meg van a keresztje, amit mi igazán nem is láthatunk, de gyanítom, hogy senkinek sem könnyebb, csak látszólag.
Mindenkinek át kell esnie hasonló próbákon, ha a lelének azonos fejlődési szakaszába jut. Érted? :) Persze, hogy érted! :)



Nincsenek megjegyzések: