bosszantó

Bosszankodom...fellegekbe járok...bosszankodom...fellegekbe járok...
Sokszor azt hiszem már, hogy túl vagyok a nehezén, de egyszer csak jön valami meglepetés.
Egyre jobban viselem.
Tudom másnak sem jobb, a tudatlanságban élők látszat nyugalmára már nem vágyom.
Nem vágyom a tudatlanságban tengve élni az életemet.
Inkább felvállalom azt, ami vagyok.
Felvállalom az ezzel járó kínokat, metamorfózisokat.
Egyszer majd csak egyensúlyba kerülök...tudom a helyén való úton járok.
Folyamatosan változik körülöttem minden. Emlékszem, amikor egy ima alkalmával kértem azt, hogy gyorsuljanak fel körülöttem az események.
Nem számítottam rá, hogy ennyire intenzív lesz...hullámvasút effektus.
Sokszor érzem magam egyedül, de hamar kitörök ebből az önsajnálatból.
Ez is szerves része az önmegismerésemnek.
Néha beleragadok a saját mocskomba, dagonyázok egy kicsit és hirtelen valahonnan jön a felismerés..."hé, Te hülye...mit csinálsz már megint!?...élvezed ezt Te barom?"...ilyenkor elgondolkodom egy kicsit, hogy megint debil voltam is tovább lépek. Az önsajnálat effektus szerintem nagyon jellemző manapság...a "szegény én" érzés nem hagyja az emberiséget, mert ha hagyná, akkor nagyon gyors fejlődés indulna el.
Kiüresedek minden nap egy kicsit.
Próbálok nem ragaszkodni már semmihez.
Amikor a virágok és bogarak társaságában vagyok, akkor érzem igazán az egységet.
Amikor a Nap sugara megsimogat és érezteti velem, hogy minden rendben van, akkor élek igazán.
Ilyenkor észre veszem, hogy mennyire felületesen lélegzem...ezután jó mély légzéseimmel tudatosítom magamban azt, hogy ki is vagyok valójában.
Nem az vagyok, akinek szeretnének látni az emberek.
Nem az vagyok, amit a társadalom rám akar erőltetni.
Egyszerűen én vagyok...minden cafrang nélkül.
Egybe olvadva mindennel.

Nagyon sok bosszantó dolog van a világban.
Minél lentebb van az energia szintünk, annál hamarabb szembesülünk velük.
Nem szabad, hogy megengedjük magunknak azt, hogy legyengüljünk.
Soha semmi sem igazolhatja azt, hogy el kell hanyagolnunk magunkat azért, mert a másik ember ránk akar erőltetni egy olyan világot, amiben a profit az első.
Ebben a hazugságban élünk és mivel folyamatosan le van csökkentve az energiánk, úgy véljük nincs esélyünk a változásra, a helyén valóra.
Mindig van lehetőség. Egyénileg kell megvalósítanunk. Minden nap meg kell szeretnünk magunkat. Be kell bizonyítani magunknak és nem másnak, hogy igen is bennünk van az erő.

Amikor az ember már úgy megy el sportolni, hogy nem azt nézi, hogy ki nézi őt, akkor már önmagáért van.
Amikor nem a ruha határozza meg azt, hogy milyen sportolók vagyunk, hanem az, hogy önmagunkért vagyunk, miközben a testünket neveljük...szent templomunkat tisztítjuk.
Sokan nem látják ennek át a lényegét.
Pedig mennyire fontos tiszteletben tartanunk a testünket. Soha nem késő, még akkor sem, ha már olyan degeneráció van jelen, ami vissza fordíthatatlan...még akkor sem késő.
A lelkünkben történő helyén való változás stabilan megmarad a következő életünknek is...ott már úgy születünk, hogy stabilan bennünk él a testünk tisztelete.
Én olyan családban születtem, ahol (nem tudatosan)nem volt divat a sport.
Maximum Apám meccs nézése, miközben szívta a cigarettáját és itta a sörét.
Ennek ellenére csak öreg korára lett nagyon beteg.
Erős éteritása megvédte ezen mérgektől.
Vissza élhetünk sok mindennel, de egyszer jön a vissza hatás.
Változó, hogy mikor...de megkapjuk.
Ahhoz, hogy tudatosabbá válhassunk meg kell tisztítani a testünket...más dolgokba kell belefognunk, mint amit előtte tettünk.
Meg kell érteni, hogy a változás hozhatja csak meg a csodát.

Sok embernek nem fog ez tetszeni.
Sok önmagát felmagasztaló, az anyag rabságában élő, változást nem tűrő ember fog majd kétségeket ébreszteni bennünk.
Ez a dolguk...mert addig, amíg stabilak nem leszünk, mindent meg fognak próbálni, hogy vissza álljunk a birkák közé.

Szeretettel,
izi