2010. június 15., kedd

régi írásom...mindig aktuális


Behódolni magunknak?
Mi ez a baromság?...igazán mit is akarok ezzel mondani, mit jelent az, hogy hódoljunk be magunknak?
Az egész életünk szinte (az önmegismerésnek egy bizonyos pontjáig)arról szól, hogy hajlongunk mások előtt, keresve kegyeit, figyelmét.
Persze van ennek az ellentéte is, amikor a másik szélsőségbe esik valaki és tiszta erejével gyűlöli a környezetét és lázad minden, mindenki ellen.
Egyik véglet sem hoz érett, szaftos gyümölcsöket.
Jó ideig benne dagonyázhatunk valamelyikben...több életen keresztül úgy gondolva, hogy a másik valaki kegyei és figyelme ad majd nekünk olyan erőt, ami stabilan megmarad bennünk. Nem véletlen az, amikor valaki szakít valakivel és annyira nagy a hiányból fakadó fájdalom, hogy szinte elviselhetetlen. Benne volt minden reménysége.
Halott ígéreteket csalt ki a másik félből, amit most minden porcikájával követel, hisztizik, mint egy gyerek...hová tűnt az, ami az "övé"?
Sokan élik így életüket, köztük én is éltem így, amíg a felismerés fénye meg nem világította a sötét részeimet.
Soha semmi sem a miénk...ezt érdemes lenne mindig, minden nap tudatosítani mindenkinek.
Annyira elvakultak vagyunk mi emberek, hogy tudathasadásunkban rajtunk kívüli dolgokban bízunk és abba vetjük minden reményünket.
Tényleg elvakultság ez, annyira, hogy hiába a sok elénk rakott figyelmeztető felírat, semmi sem használ.
Mindenkinek magában kell a felismeréseknek feltörni, nem elég csak a leírt dolog, a tapasztalás ereje szükséges.
Megjárni a poklok poklát, hogy a szemünk előtt lévő homály tisztulni kezdjen.
Az ember már csak ilyen.
De nincs ezzel baj, mert tényleg vannak, akik tanulnak már ebből és a szándékuk innentől kezdve elindítja őket a helyén való úton.
Akad, aki ezekből sem tanul...ők azok, akik akár rokkantan, bénán fekszenek életük egy olyan szakaszán, amikor még más vígan megteszi az egészségügyi köreit.
Én is tanultam most, nem kívánkozom újra a poklok poklát megélni.
Ehhez nem volt egyszerű eljutnom.
Behódoltam magamnak.
Nem tehettem mást.
A csapból is az folyik, hogy szeressük magunkat...ez önmagában klassz dolog, de ha nincs mögötte tapasztalás, felismerés, akkor ez üres frázis csak.
Sokan ezt azért is támadják, mert úgy gondolják, hogy ez önzőség, hogyan is szerethetem magam mások előtt.
Ez a két véglet van, az, hogy nincs mögötte tartalom és csak mondjuk, hogy szeretjük magunkat, a másik meg az, hogy úgy gondoljuk, hogy ez önzőség...ilyet nem csinálhatunk, mert a szüleink nem így tanították.
Az igazi behódolás önmagunknak nagy odafigyelést, tudatosságot igényel.
A saját sorsunk kovácsivá így válhatunk igazán. Tudatos kovácsaivá, mert egyéb esetben is kovácsolunk tudattalanul, ahogy a beidegződéseink diktálják.
Tehát, mi a lényeg?
A TUDATOSSÁG, a FIGYELEM.
Ehhez tennünk is kell sokat...nem kényelmes eleinte...sőt, nagyon kényelmetlen az, ha nem azt a megszokott dolgainkat tehetjük, ami eddig álomba ringatott akár, miközben aszalódtunk össze.
Behódolni magunknak egy olyan felismerés, ami mindig segíteni fog a továbbiakban.
Az igazi önszeretet innen indul. Figyelembe venni a testi adottságainkat, azt, hogy a testünk egy szent templom, amit áthat a lelkünk, szellemünk.
Minél rosszabb a kapcsolatunk ezekkel a magasabb testeinkkel, annál erőtlenebbek és gyengébbek leszünk.
A legnagyobb butaság az, hogy nem iszunk elég vizet.Ez is annyiszor elhangzott már, tényleg a csapból folyik ez a duma, de kérem szépen, valaki mögé nézett már igazán annak, hogy mit is jelent igazán ez a mondat?
Szerintem ez is csak olyan sokak számára, mint az, hogy szeresd önmagad.
AKI NEM ISZIK ELEGET VIZET, AZ NEM SZERETI ÖNMAGÁT.
Ez az első lépés, amit nagyon tudatosítani kell, mielőtt bármi lépést meg is teszünk.
E nélkül nem fog menni!
Ez tuti...

Miután ezt felfogtuk, csak azután indulhatunk neki az élet vízének felkutatására magunkban.
Amikor megtesszük ezeket a kezdő lépéseket, akkor megnyílik bennünk egy csatorna a felé, ami egyre több felismerést fog nekünk szolgáltatni.
Innentől egyre inkább önmagunk leszünk és alázattal meghajolunk magunk előtt.
Ez a behódolásunk kezdete, ami eljuttat oda, hogy minden dolog, amit teszünk belénk ivódjon(ezért is kell inni, hogy belénk ivódjon a víz által) és megváltoztassa a sejtjeink régi, önmagunkat már nem támogató programjainkat.
Kitartónak kell maradnunk...nagyon, mert ilyenkor nagyon sok külső tényező belekavarhat ebbe a folyamatba.
Amikor egyre jobban érezzük magunkat, akkor már nem kell tukmálni magunkba a vizet.
Természetessé válik, hogy iszunk.
Egyre többet vágyunk a természetbe, ahol az étertestünk feltöltődik, ami a vitalitásunk alapja.
Nem ragozom tovább, aki idáig eljut, annak már nincs szüksége tovább semmi önsegítő könyvre, más tanácsára, mert az erő vele lesz, ami nem is volt soha másnál igazán, csak önmagunknál.
A szívünkben...ott, ahol a mag van...önMAGunk.
Köszönöm, hogy elolvastátok...izi

Egy videó a vízről...van még kettő része...érdemes megnézni...és az összefüggések fényében változtatni a víz ivásunkon a helyén való irányba.

video

Nincsenek megjegyzések: