fontos vagyok ...nem vagyok fontos

Hullámzunk.
Dolgozunk és ezért úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk. Fontosnak érezzük magunkat sok minden miatt...fontosak vagyunk, mert írtunk egy könyvet és azt nagyon sokan olvassák...fontosak vagyunk, mert előadást tartunk és nagyon sok ember el fog jönni és ránk szegeződik a tekintetük.
Fontosak vagyunk, mert gyermeket nevelünk...stb.
Ha véletlenül kevesebben jelentkeznek be hozzánk, vagy egyre kevesebbszer hívnak dolgozni, akkor egyre csak azt érezzük, hogy nem vagyunk fontosak.
Minél több ilyen nap van, annál jobban belemélyedünk az önsajnálatunkba.
Minden nap be kell bizonyítanunk magunknak, hogy fontosak vagyunk...függünk ettől...ez egy nagy csapda.
Már írtam régen a színészekről és média személyekről..a látszat az, hogy boldogok és ennek nagyon sokan bedőlnek.
A felszín mögött viszont bizonytalanság van a legtöbb esetben.
A figyelem nélkül összeroppannának ezek az emberek...erre nem is egy példa van.
Sokan a tanulással bizonyítják maguknak, hogy fontosak.
Három diploma mellett csinálják a negyediket...mert, ha az megvan, akkor majd helyre billen az életük.
Ugyanazon csapdába esnek, de ezt nem veszik észre.
Amikor egyre jobban kezdtem kiüresedni, amikor egyre több munkámnak vége lett, akkor nagyon elkeseredtem.
Ilyenkor általában ez a társadalmilag elfogadott reakció.
Önsajnálatomban nem vettem észre, hogy semmi sem jön véletlenül.
Amikor mindenkitől dicséretet kapok és sorban állnak arra, hogy megmasszírozzam őket, akkor csak azt érezhetem, hogy fontos vagyok.
Fel sem merül bennem sz, hogy egyszer ez nem lesz így.
A lelki fejlődésünknek van olyan szakasza, amikor tényleg szembesülnünk kell azzal, hogy felfedezzük magunkban azt, hogy alapból, minden külső dolog nélkül fontosak vagyunk.
Ez nem függ egy másik személytől, helyzettől.
Ezért is az élet úgy alakítja a dolgokat, hogy kevesebben hívjanak fel, megszűnjön a munkánk...változzanak a körülményeink, hogy senkinek érezzük magunkat.
persze ezt nem kell így gondolni, ha tudatosak vagyunk...pontosan ez a lényeg...ez a BEAVATÁSunk lényege.
Nagyon sok sikeres ember, ha ilyen helyzetbe kerül kikészül.
Amikor tele van a bankszámlánk, amikor rajongva vesznek körül, akkor szinte lehetetlen azt elhinni, hogy ez lehet másként is.
Azt emberek szeretik az állandót.
Ki ne szeretné, de sajnos, vagy nem jelenleg semmi sem lesz állandó.
Aki a változásban leli meg az állandóságát, az már jó helyen kapizsgál.
Aki az erejét a pillanatba helyezi, az már megértett valamit, az már egyre több pillanatában jelen van.
Ezekért a felismerésekért meg kell dolgoznunk.
Fel kell ébrednünk abból az álmunkból, hogy egy külső dolog, helyzet vagy személy biztosítja számunkra azt,hogy fontosnak érezhetjük magunkat.
Amíg egy élethelyzet legyengít minket, mert azt érezzük, hogy a másik személy szemében senkik vagyunk, addig nem vagyunk önmagunk, addig a körülményeinktől függünk.
Amikor a természet lágy ölén észre vesszük saját magunkban az erőnket, akkor ebben leszünk biztosak, magabiztosak.
Minél többször megérezzük azt, hogy mindentől függetlenül vagyunk fontosak, annál kevesebbszer húznak majd le a körülményeink...annál igazabbak leszünk, őszintébben fel merjük vállalni magunkat...felismerjük azt, hogy mennyire meg vagyunk vezetve.
De addig, amíg félünk egyedül lenni önmagunkkal és mindig kell egy hang, egy impulzus, addig hihetetlen távolságban vagyunk önmagunktól.
Amióta felfedeztem ezt az összefüggést, azóta tudom, hogy vagy ideális az energia szintünk, vagy alacsony.
Ahhoz, hogy ideális maradjon eleinte nem kis teljesítményekkel kell fenntartanunk.
Ezt nem szeretik sokan, hogy a megváltozott életkörülményeikben tenniük kell magukért valamit. Mennyire jó volt a megszokott kis életünk, ahol fontosak voltunk...
Hirtelen meg azt érezzük, hogy már nem is vagyunk fontosak, mert nem keresnek annyian, nem hívnak dolgozni...
Ezek a dolgok tényleg nem véletlenül vannak a látókörünkben, nem véletlenül kell szembesülnünk velük.

NEM FONTOSABB SENKI SEM A MÁSIKNÁL...EZ CSAK EGY ILLÚZIÓ...NEM FONTOSABB, MERT ŐT KÖRÜL RAJONGJÁK, MERT MAGASABB POZÍCIÓBAN VAN...MINT A TERMÉSZETBEN SINCS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS...MINDEN VIRÁG EGYENLŐ...EGYIK SEM FONTOSABB A MÁSIKNÁL.
De ehhez nagyon sokat kell a természetben töltenünk, hogy természetessé váljon bennünk ez a reakció...mesterséges környezetben nagyon nehéz átállni...lehet, hogy lehetséges, de én inkább azt mondom, hogy nem(ugyan állították már nekem ezt, de szerintem azért tudják, mert már előző életeikben megtapasztalták és hozták magukkal)...minél többet vagyunk a természetben annál ideálisabb lesz a hozzáállásunk magunkhoz...egyre jobban rájövünk, hogy vannak olyan emberek, akik az anyagban hisznek és pozíciókba... és azt hiszik, hogy ez megmenti őket és vannak olyanok, akik önmagukban hisznek...akik nem dőlnek már be a hazugságoknak és örülni tudnak egy apróságnak is...a természet adta csodáknak.


Amikor minden kiürül mellőlünk.
Amikor teljesen egyedül érezzük magunkat, amikor elanyátlanodunk...akkor lelünk igazán magunkra...ILYENKOR KELL A KITARTÁS, ILYENKOR KELL A HIT.
Ilyenkor igazán csak arra a kapocsra számíthatunk, amit kialakítottunk önmagunk és Isten között...ez a jó viszony mindig a miénk, csak feltétel nélkül bízni, hinni kell benne.
Egyszer mindenkinek be kell bizonyítani magának azt, hogy ki is ő valójában...olyankor már nem számít az, hogy van-e pénzed, van-e jó befolyásos kapcsolatod a földi síkon...szart sem ér.

izi

ui...az utóbbi időben még az ihletésem is megszűnt...egyszerűen úgy éreztem, hogy már soha nem fogok tudni írni...ez nagyon bántott, el sem tudnám képzelni, hogy ne írjak...egyszer csak azt éreztem, hogy elengedem...elfogadom a helyzetet, nem tudok mit tenni...foglalkozom magammal...erre visszatért az ihlet.
nagyon kemény volt ezt megélni, hogy már az írástól is meg kell válnom.