bebiztosítani

Mindig valamivel be akarjuk magunkat biztosítani.
Kell valami, ami támpontként szolgálhat...e nélkül elveszetteknek hisszük magunkat.
Mindegy, hogy mi az, csak legyen valami.
Lehet ez a reggeli sminkünk, mert e nélkül védtelenek vagyunk...de a lényeg az, hogy megcsináltuk és valami védelmet érzünk ez a alatt a smink alatt.
E nélkül nem is lennénk olyan magabiztosak.
Be kell biztosítani magunkat...ez egy nagy kelepce.
Egy márkás ruhában sokkal magabiztosabbnak érezhetjük magunkat, mint egy olyan ruhában, ami ugyanaz teljesen, csak nincs rajta az embléma.
Én is ilyen voltam...nagyon nehéz volt igazán rálátni erre.
Ezzel nem azt mondom, hogy ne minőségi ruhát hordjunk, csak azt, hogy vegyük észre mennyire meg vagyunk vezetve.
Meg vagyunk vezetve mindennel.
Dolgozunk egész nap és fizetjük a társadalom biztosítást, ahelyett, hogy nem dolgoznánk egész nap és odafigyelnénk a lelki, testi egészségünkre.
De sajnos, aki már hatalmas kölcsönt vett fel az bizonygatja magának, hogy ő ezt nem teheti meg...valahol igaza van, de minek felvenni akkora kölcsönöket, miért kell tovább nyújtózkodni, mint a takarónk ér?
Azért, mert telhetetlenek vagyunk.
Amink van, az hamar elavultnak véljük és a reklámok üzeneteit valóságosnak vesszük...megvezetve elhisszük, hogy jobb lehet nekünk ha birtokunkban van az a tárgy.
Számomra egyre jobban bebizonyosodik az, hogy minél jobban nem ragaszkodok semmihez, annál kisebb az esélye annak, hogy sérüljek.
Egyre jobban szorítják a nadrágszíjat manapság...nem is értem meddig lehet így kizsákmányolni a dolgozókat.
A birtokolt tárgyak rabságában vagyunk...ez nem engedi meg azt, hogy többet foglalkozzunk magunkkal, mert, ha esetleg nem tudjuk fizetni a részletet, akkor végünk van.
Húzzák a nadrágszíjat, mi meg még mindig hagyjuk, hogy ezt csinálják.
Zsörtölődünk, idegesek vagyunk, energiánk a nullával egyenlő, de még mindig egész nap dolgozunk, mert állításunk szerint nem tehetünk mást.

Pedig ez nem így van.
Mindenki tehet magáért...legelőször is azt, hogy átlátja ezt az egész katyvaszt, amiben van.
Halálra dolgozzuk magunkat, ezek után betegek leszünk és megyünk orvoshoz, aki igazán nagyon ritkán tud érdemlegesen segíteni rajtunk...szinte soha...tisztelet a kivételnek.
Fizetjük a sok pénzt és még nem is tudnak meggyógyítani, sőt olyan gyógyszerekkel tömnek, amiknek még nem is tisztázódott a hosszabb távú mellékhatása.
Persze megértjük az gyógyszergyári üzletemberek felfogását is...mi annyira megértők vagyunk...szegények nem gyárthatnak tökéletes, mellékhatás mentes gyógyszereket, mert akkor talán többen is meggyógyulnának és akkor az üzlettel mi lesz?:-)
Sajnálnám is őket...gondolom mindannyian sajnálnánk őket.
Én nagyon régen nem járok orvoshoz.
Max. fogorvos.
Minek is menjek, ha saját magam rendbe rakom magam.
A fájdalom és a betegség egy üzenet...én nem akarom ezt elfojtani...én elolvasom ezeket az üzeneteket és változtatok az életmódomon, ha így kívánja meg az élet...miért is hagynám azt, hogy egy másiki ember tegyen rendet bennem, aki nem is lát belém, aki nem is érti a szellemi-lelki-testi összefüggéseket.
Ha minden nap figyelek az egészségemre és ezt nem veszem fél vállról ,akkor nem fog a testünkön jelezni a lelkünk különböző tünetekkel, betegségekkel.

Nem baj, aki nem bízik magában az fizesse csak a sok pénzt a semmire...az egészségügy ugyanis jelenleg semmi.
Majd, ha az orvosok nem csak a fizikális testet kezelik és a tüneteket nem kiirtják, hanem fontos információnak veszik, egy olyan üzenetnek, amivel együtt kell működni, akkor beszélhetünk EGÉSZSÉGÜGYRŐL.
Addig csak kuruzslásról beszélhetünk, bizonytalan "gyógy"szerek felelőtlen alkalmazásáról.
Ideje lenn ezt belátni és a kezünkbe venni az EGÉSZSÉGÜNKET.
Egy kicsit megbízni magunkban, abban, hogy az erő bennünk van.
Elveszik tőlünk szisztematikusan ezen erőnket, mi meg oda is adjuk, mert még ezt is meg lehet csinálni...ez az igazi rablás.
Állbizonyosságokat sulykolnak belénk...elhitetik velünk, hogy segíteni tudnak rajtunk...csak dolgozzuk halálra magunkat, keressük meg a sok pénzt és...

Az emberek többsége nem tudja milyen is az a pihenés.
Nem is meri elhinni magáról azt, hogy neki jár a pihenés...
Sajnos ez nagyon mélyen benne van az emberekben...úgy gondolják, hogy, ha egy órát pihennek, akkor egy órával kevesebbet tudnak dolgozni...holott az az egy óra meghálálja önmagát...ilyenkor a dolgok annyival hamarabb meg is oldódnak, vagy még hamarabb.
De ez is csak hit kérdése...merjük- e elfogadni azt, hogy az erő tényleg bennünk van és nem másokra vagyunk rászorulva.
Tudom sokaknak nagyon sanyarú élete van...de valamikor akkor is el kell kezdeni a szemléletünkön változtatni...soha nem az életmódunkon kell először, ahogy sokan csinálják, hanem a szemlélet módunkon.
Apró lépéseink majd meghozzák a gyümölcseiket.
Az soha nem segít, ha panaszkodunk, ha sajnáljuk magunkat.
Egy dolog van csak ami segít, ha a szemléletünkön hajlandók vagyunk változtatni.
Én is sajnáltam magam sokszor.
Ha vissza gondolok, akkor elég fura látvány ez.
Mindenki abban az élethelyzetében él, ami jelenleg jár neki.
Ezt nagyon nehéz elfogadni annak, aki éppen nem jut vízhez, vagy alapvető élelmiszerhez...tisztában vagyok vele...de az önsajnálatra ez sem ad okot, mert még jobban beledöngetjük magunkat a tehetetlenségünkbe.
Ha sajnálunk valakit, akkor energiát vesztünk mi is és abban segítjük a másikat, hogy még rosszabb helyzetbe kerüljön...tudom ez nem így van a köztudatban.
Csak akkor tudunk a másikon segíteni, ha egyenesek vagyunk vele, határozottak...és azt látjuk benne, hogy megoldja a dolgait.
De a sajnálattal csak ártunk.
A segítséget persze, ha módunkban áll nem ildomos elmulasztani.
De ez a segítség sem lehet állandó, mert vannak olyan emberek, akik semmiből nem tanulnak.
Ezek azok a lelkek, akik folyamatosan önsajnálatban élnek, akik a mások sajnálatából táplálkoznak.
Személy szerint, ha tudok segítek.
De vannak pillanatok, amikor azt látom, hogy nem tehetek már többet.
A kívülállók sokszor ilyenkor gondolják rólam azt, hogy szemét vagyok és ez nem egyeztethető azzal, amit képviselek.
Ezt mindenki döntse el magában...egyszer majd rájön.

Hirtelen ennyi...folyt.köv.
Szeretettel,
izi