Jelek

Mindig ott vannak...

- Én szívesen megölelek bárkit.

- Nekem ez nem megy.

- Pedig én meg voltam győződve, hogy te is ilyen vagy.

- Nem tudom, miért de ez nekem nem megy.

- Annyira szép vagy. Elkápráztatsz.

Megölelték egymást.
De ezen ölelésben is ott volt már a csel.




A "csodálatos pillanat" mögött összesúgtak valakik.
Kaján vigyorral az arcukon, tenyerüket összedörzsölve egymásra néztek.

- Azt hiszem megvan...szólt az egyik.

- Ez nem kétséges...szólt a másik.

Tervük megvalósításában már jó ideje munkálkodtak.
Összehangolt intelligenciájukkal jól tudták, hogy honnan is lehet támadni.
Honnan is lehet meggyengíteni egy fény harcost.



Nem mindegyiket lehet így, de jelen esetben ez volt kézen fekvő.

A fény harcos nem rég óta kapott beavatást.
De cselekedetei jutalmáért tudatára ébredhetett ennek.
Boldog volt.
A szíve mindenkit megölelt.
Sokszor hangoztatta, hogy ő már békében meg van önmagával.
Érzi, hogy minden a legnagyobb rendben.
De az egyik napon úgy gondolta, hogy biztos van még egy olyan lélek a Földön, aki úgy látja a világot, ahogy ő.


Gondolatai végig suhantak a mindenségen.
Aznap nem imádkozott.
Aznap elfelejtette meghajtani a térdét a lelkében.
Aznap más helyre ment a kérése, kívánsága.
Nem figyelt.
Figyelmetlensége, ami talán apróságnak tűnhet egy rothadást indított meg benne.

Teltek a napok.

Odalenn már örültek.
Fejlett, intelligens lények, akik egy bukott hajnalcsillagtól kapták intelektusukat.
Minden erejükkel azon voltak, hogy vissza tereljék a sötétségbe a fény harcosát.

FEJLETT(ek) lenn...odalent a másik pólusban is a sötétségben is van két pólus.
Aki a sötétet a legdurvább valójában képviseli és aki a sötétet úgy képviseli, hogy világosság angyalának tudja feltüntetni magát. Ismer mindent, ami a fényhez tartozik, nagyon intelligens, de nem tudja az éltében ezt alkalmazni.
Nem tud ölelni, nem tudja tűrni, hogy megöleljék.
Nem tűri, ha szeretik.

A lány is ehhez a világhoz és ehhez a sötét oldalnak a finom aspektusához tartozott.
Finoman Intelligens csend töltötte el, ami megbabonázta a fiút.
Érezte, hogy megnyílik.
Érezte, hogy a szerelem hatalmába keríti.
A lelkét kezdte átjárni egy erő, ami finoman gyengítette. Öregedni kezdett.
Amikor már behódolt a fiú, a lány megmutatta önmagát.
A fiú nem akart hinni ennek, mert a csoda lebegett a szeme előtt, az a pillanat, amiben úgy érezte megtalálta másik egész párját.
Ezért csak szeretett tovább.
A lány úgy tüntette fel ezt a szeretetet, hogy gyengeség.
De a fiú nem vette észre, hogy minden azért van így, hogy elveszítse a fényét.
Az utolsó döfést is megkapta.



De ekkor megjelent egy szikra a szívében...egy fénysugár.



Imádkozott még egyet utolsó erejéből, térdét meghajlítva lelkében.
Egy pillanatig semmi sem történt.
De az, ami utána jött kárpótolta mindenért.
Szívét eltöltötte újra a fény.
A Nap sugarai elhozták a Naplényeket hozzá, akik egytől-egyig mind megölelték.
A világ legnagyobb szeretetével tették, nem félve attól, hogy viszont szeretik őket.


A fiú újra kapott egy lehetőséget, de most már tudatosabban kell élnie.


izi