első

Minden nyűgöm oka az, hogy nem bocsátottam meg.

Őrizgettem a haragot, amiről struccpolitikával nem akartam tudomást venni.
Ez az érzés bennem egyenesen arányos a boldogtalansággal.
Magam előtt is jól álcázott haragom csak szívta az energiámat, közben észre sem vettem, hogy nem élek.
Egy olyan valaki voltam, akit ezidáig csak az autómatizmusa vezetett.

Ma reggel a felismerés fénye kezdett pislákolni bennem...valahonnan ismerős ez az érzés.
Ez már megnyugtató.
Ma hagyom, hogy a felismerés és megbocsátás fénye megtisztítson és magamnak is megbocsátok.
Kegyetlen gőgös és öntelt voltam, de ennek következményeit is learattam, amit alázattal elfogadtam és elfogadok.
Most érzem, hogy tisztulok.
Jól esik kiírni ezt, talán más is okul belőle.
Én meg voltam győződve magamról, hogy engem a testi tünetek nem bánthatnak...mert odafigyelek magamra.
Jól becsaptam magam, mert mindenki megsérülhet.
Elég, ha olyan dolgot jelentünk ki az életben, amire még nem vagyunk képesek és nem integráltuk magunkban.
Ilyenkor az élet próba elé állít és megkér, hogy itt a lehetőség, bizonyítsd be, amit mondtál.
Ha ez nem fedi a valóságot, akkor a test kegyetlenül lebetegszik.
Nagyon fontos, hogy csak olyat jelentsünk ki, ami fedi a valóságot, ami bennünk már tapasztalati szinten működik.
Na én olyat jelentettem ki, ami még nem az enyém...a próba kegyetlen volt.


Itt és most megbocsátok mindenkinek, aki bántott.
Megbocsátok az élethelyzetnek, amiben ez a dolog kialakulhatott.
Megbocsátok magamnak...és mindenkitől bocsánatot kérek, akit akarva, vagy akaratlanul megbántottam.