kemény világ (csetlünk-botlunk tréning)

Csetlünk-botlunk...igen...itt kell kezdenünk...ez a tréning, amire meghívlak...botladozzunk együtt.

Ha a szívünk már a gyémántnál is keményebbé válik, akkor megkeményedik a világ is körülöttünk. Csalódást csalódásra halmozunk...úgy véljük fájdalmaink igazolják megmerevedésünket....magunkba fordulásunkat.
Minél tovább maradunk ebben a lelki állapotban, annál nagyobb az esélye, hogy olyan sáncot vonunk magunk köré, amit szinte lehetetlenség lebontani.
Fallal körbe zárt emberek, intim szférájuk közel 1000 km -es.

Akinek nehezére esik a tegezés, bármilyen mondvacsinált okot is kreál ehhez, érdemes elgondolkodni, hogy miért is van ez.
A szívünk a gyémántnál keményebb ilyenkor.

Számomra annyira egyértelmű ez...persze nem azt mondom, hogy a tegeződéssel pillanatok alatt meg fog változni a világ.
A lényeg csak annyi lenne, hogy eleinte egy kicsit vegyünk vissza az intim szféránkból...tudatosan...legyen csak 800 km...
Ezek lennének az első apró botladozások.
Igen...a járáshoz előbb botladoznunk kell...sőt, kúsznunk-másznunk.

Tapasztalataim igen is beigazolták, hogy, ha nyitott vagyok mások irányába, akkor egy idő utána megolvadnak a gyémánttól keményebb jégszívek.
De, akinek nincs is szándéka ennek megtapasztalására, annak annyi csak az esélye, hogy egy olyan mag marad, ami a Föld alatt van és soha nem érheti nap...mert magába gubózva várja, hogy majd csak megoldódnak a dolgok, majd csak helyre áll a világ...addig is okolunk mindenkit, csak a másik lehet a hibás.
Ez a szemlélet gyökeresen fogva tartja az emberiséget.

Én úgy érzem magamról, hogy sokat haladtam azon irányba, hogy nyitottabbá váljak.
Sok bánat és csalódás ért ezen életemben, de nem ragadhatok le ebben már.
Sokkal több vagyok annál, hogy másokat okoljak azért, amit jelenleg tapasztalok.
Nem nagy léptekben, de haladok. A magam tempója szerint...és a lényeghez megint elértünk...mindenkinek a maga tempójában kell haladnia. Nem kell gyorsabban. Nem úgy, ahogy egyesek állítják...siker történeteik ál mondanivalóját másokra tukmálva fürdenek a dicsőségükben.
Akkor, amikor ez a gondolat megérik bennünk, mosoly ül majd az arcunkra. Minden bú és bánat abból fakad, hogy máshoz viszonyítjuk magunkat.
Pedig megismételhetetlenül egyediek vagyunk mind.
Pontosan azért vagyunk olyanok, amilyenek, mert ez a tükre annak, ami bennünk lejátszódott, lejátszódik.
Hogy is változhatna meg a világ, ha ezzel az alap gondolattal nem vagyunk tisztában?


A leggyorsabban úgy tanulhatunk, ha elkezdünk egyre többet magunkkal, magunkban lenni.
Innen fakad fel minden infó igazán, ami segíthet nekünk...persze vannak olyan instrukciók, amiket érdemes megfogadni kintről is, de igazán ha eljutunk ehhez a ponthoz, hogy a magunk belső üzeneteire hallgatunk már, érezni fogjuk hálás mivoltát.
De ehhez a ponthoz nem juthatunk el úgy, hogy nincsenek hozzá szándékaink...hogy csak a karos székben ülve várjuk a csodát.
Az első apró lépés az, hogy merjük elhinni, hogy igen is LEHETSÉGES tennünk annak érdekében, hogy a helyére kerüljenek a dolgok.
Nem baj, ha még botladozunk.
Ez csak annak baj, akinek minden rögtön kell, torkos.
Ők az első csalódástól igazolva vélik azt, hogy ez a dolog nem működik és vissza térnek a saját mocskukba...nem véletlenül tér vissza a disznó is oda.
Az embernek az állati ösztöneiből kell vissza vennie már.
Észre kell venni, hogy a tudatosítás, az önkontroll már a részünk és nem holmi állatok vagyunk, hogy az ösztöneink irányítsanak.
Vagyok én is néha állat...de egyre többször EMBER.
Az EMBER következetes saját magával szemben...az állat nem, csak az ösztönei irányítják.
Amikor vissza esek, olyankor viszont már nem haragszom magamra...ez nem lenne helyes...csak annyit teszek, hogy leporolom magam és felállok.
Vannak dolgok, amiken dolgozom...igyekszem, de nem akarattal, hanem egy egyszerű szeretettel, tisztelettel ezen dolgokat megvalósítani magamban.
Aki most úgy érezné, hogy elindult tisztán és őszintén önmaga felé és ez által a világ felé...és mégis beleesett ugyan azokba a hibáikba...ne keseredjen el.
Pontosan olyan úton van, amilyenen mi is, akik elindultunk...csetlünk-botlunk...néha úgy tűnik az írásainkból, mondatainkból, hogy fedhetetlenek vagyunk...pedig ez még nincs így...csak az út van, ami szép.
Üdvözöllek ezen az úton a legnagyobb szeretetemmel...tisztán érzem, hogy most valami elért hozzád is abból, ami vagyok.

izi