a legfontosabbak

Leírom a számomra legfontosabb dolgokat, amiket nélkülözhetetlennek tartok, ahhoz, hogy testem, lelkem, szellemem harmóniában legyen egymással.
Ez az én utam.
Ezeket a bizonyosságokat mindenkinek magában kell, hogy megérlelje...annyira éretté tegye, hogy stabilan támaszkodhasson rá. Ez a támasz nem külső támasz, ez a belső saját támaszunk.
Ez az eszenciánk...amire mindig, minden helyzetben számíthatunk.
Ennek az állapotnak az elérése előtt van egy olyan élet szakaszunk, amikor teljesen nihillé válunk, szinte teljesen elveszettnek érezzük magunkat.
Ez nem kellemes helyzet, sőt nagyon erőt próbáló.
Fájdalmakkal teli idők ezek, de, ha ezen idő alatt marad egy kis élet bennünk, akkor már nyert ügyünk van.
Innen már csak felfelé mehetünk...a legszélsőségesebb dolgok megéléseiből egyre könnyebbé válunk.
Rádöbbenünk, hogy a körülményeink mennyire hatással voltak, vannak ránk, mennyire hatottak ránk a beidegződéseink.
Ez az a pillanat, amikor tudatosul bennünk, hogy nincs már erre szükségünk tovább.
Megértjük, hogy a körülményeinktől függetlenül is érezhetjük magunkat jól.
Ez nagyon-nagyon fontos.
Mindig viszonyításban élnek az emberek...aki viszonyít egy külső dologhoz és nem magához, az rabságban él.
Görcsben van, nem tud felszabadulni.
De amikor bevillan az, hogy mindentől függetlenül és önmagunkhoz viszonyítva kell élnünk, akkor megtörténik bennünk az alkímia.
Egy stabil belső támaszt kapunk.
Egy olyan egyéni támaszt, ami csak a miénk.
Nem mástól kunyeráljuk el a mankóját...az már nem kell nekünk...pedig mennyiszer sántikáltunk más mankójával.
Magam is nagyon sokáig függtem másoktól. Mindig is azt hittem, hogy vannak tőlem jobb emberek.
Azt gondoltam, hogy nekik minden sikerül, nekem meg nem, mert ez így van megírva és ezen nem lehet változtatni.
Itt van az a dolog, hogy ne imádj bálványokat...
Behódolni magunknak annyit jelent, hogy az igazi erőnk felszínre kerül. De, amíg másoknak hódolunk be, addig nem lelhetünk rá semmire, ami épít.Vannak akik előző életükből hoznak olyan eszenciákat, hogy alapból így élnek.
Az előző életeikben már megtették ezeket a lépéseket.
Van, aki tudatában van...és van, aki nem.
Azok a lelkek, akik ezen eszencia birtokosai nagy kincsei a Földnek.
Alapból szeretettel teli minden cselekedetük.
Annyira kedves emberek és tele vannak jó szándékkal.
Az életük példaértékű.
Én ezen életemben fedeztem fel azt, amit már mások(kevesen)előző inkarnációikban.
A legnagyobb ajándék számomra egy ilyen lélekkel találkozni és felismerni benne azt, ami maga a csoda.
Eljutottam ide, hogy találkozhattam egy ilyen csodálatos lélekkel.
Ezért is vagyok most nagyon boldog.
Ezen lelkek nem függnek semmitől.
Számukra az elfogadás alap dolog. Ha jön valami szépség az életükbe azt megélik és együtt rezdülnek vele.

Mindenkinek ez a dolga...ezt az állapotot megélni magában. Minden lélek ezért születik le a Földre.
Persze sokan még úgy gondolják, hogy az anyagi javak mértéktelen felhalmozása biztosít számukra megoldást...ezzel sincs baj, mert ez az út része. Ezt a szélsőséget is megéli egyszer minden lélek...de egyszer valami kimozdítja majd ebből...kinek mi...betegség, valamilyen tragédia.
Nincs olyan lélek, aki elérte itt a Földön az eszenciáját, hogy ne élte volna meg a szélsőségeit.
Ezek a szélsőségek tényleg nagyon durva dolgok...de csak ezeknek megélése engedi meg az egészséges középutunk megtalálását.
Ezért sem érdemes ítélni...ne ítélj, hogy ne ítéltess...
Miért ne ítéljek?
Azért mert mindenki volt már, vagy lesz hasonló helyzetben valamelyik életében.
Akiben viszont már az eszencia támaszt nyújt, már csak a szeretet vezérli...ő már a szélsőségei fényében szól.
Ennek az állapotnak az eléréséhez sok mindenen változtatnunk kell.
Testi, lelki szinten...szellemi vonatkozásban.
Számomra a mozgás mindig meghozta a kellő hatást...igen is a testünk nem tisztelése bajt hoz ránk.
A szent templomunk a testünk...ide belépni sáros cipővel nem ildomos...pedig mindenki meg akarja manapság magyarázni, hogy nem árt, ah egy kicsit bepiszkoljuk.
Akik így gondolkodnak, azoknak a teste (temploma)tele van mocsokkal, sárral.

folyt...csak most megyek a szabadba...:-)
izi