Ma nagyon leamortizáltan ébredtem és mivel ilyen állapotomban nem jön az ihlet, beleolvastam régebbi cikkeimbe, írásaimba.
Az egyik nagyon megragadott és fel is teszem.
Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy milyen messze is vagyok azoktól a pillanataimtól, amikor ezt írtam.
Óriási különbség van abban, ahogy önmagunkhoz viszonyulunk, ez is tükrözi mennyire fontos az, hogy odafigyeljünk magunkra.
Mert, ha benne maradunk ebben az állapotunkban, akkor másoknak is ártunk.
Az élet illata
Vannak pillanatok, amikor azt érezhetjük, hogy az élet még szebben érezteti mennyei illatát.
Ezeket az illatokat ki kell érdemelni.
Szagokat kaphatunk...bármennyit. De az élet illata csak bizalommal teliek privilégiuma.
Éljük az életünket és azt hittük, hogy eddig mi irányítottuk.
Idővel rájövünk, hogy ezt az irányítást valaki, valami más tette.
De, ha ez a felismerés megérik bennük az élet illata elkezd csalogatni, néha - néha elhúzza az orrunk előtt a mézes madzagot, hogy elinduljunk utána.
Ekkor megváltozik az életünk.
Más lesz minden.
Ami eddig lelkesítőleg hatott, semmit mondóvá válik.
Egy magasabb minőségben érzékeljük magunkat és a világot.
Ez a világ csodálatos illatú.
Higgyétek el.
hmmm...érzed?
-------------------
Eddig a régebbi írásom...
Most elindulok magamban megkeresni ezt az illatot, mert nem érzem:-)
Legyen szép napotok.
Szeretettel,
izi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése