Minden pillanat az életünknek arra készít fel bennünket, hogy felismerjük azt, hogy a testünk teljesen azt tükrözi, ami éppen aktuálisan vagyunk, ami pontosan annak a képmása, ahogy hozzáállunk önmagunkhoz.
Ha le vagyunk amortizálva, akkor egyértelműen hiányt szenved az összhang bennünk...kivel is?
Önmagunkkal.
Tele vagyunk olyan mozdulatokkal cselekedetekkel, érzésekkel, gondolatokkal, ami nem engedi meg, hogy a sejtjeink egymással kommunikáljanak. Egy egészséges testben ez nem történhet meg.
Ott minden sejt kapcsolatban van a másikkal...a fülünk egyetlen sejtje a kis lábujjunk egyetlen egy sejtjével.
Tudják alapból, hogy egy nagy egésznek a részeként egy azonos cél érdekében vannak jelen.
A földön élő emberekhez hasonlítva ez egészen csodálatos dolog...ennek a megvalósulása még ezen a glóbuszon gyermekcipőben jár.
A nacionalizmus a legnagyobb ellentéte annak, hogy valami hasonló megvalósuljon, mint az egészséges test esetében.
Egyenesen következik ebből az is, hogy, ha az emberek többsége nacionalista érdekektől túlfűtötten tengetik napjaikat, akkor a testük sem lehet egészséges.
De ez a gondolat még nagyon sok embertől távol áll és nem találnak összefüggést a két dolog között.
Ennek a felismerésnek mindenkinek önmagában, saját belátása szerint kell előjönnie.
Ha nem így történik, akkor nem működik...a szándék, ha megvan, akkor már elindultunk felé.
A jelen kor embere még sajnos a materialista szemlélete révén nem tulajdonít ennek akkora jelentőséget, mert szerinte ez nem olyan fontos.
Most én sem vagyok az éteritásom teljében, hagytam magam még a régi csökevényeim, a régi önmagam nem szolgáló gondolataim, érzéseim hatalmában cselekedni.
Amikor már benne vagyunk a kétségeinkben, akkor viszont már nagyon nagy feladata az, hogy felismerjük, hol tévedtünk el és mennyire vagyunk olyan minták rabjai, amikből nagyon gyorsan ideje lenne kilépnünk. Minél hosszabb ideig tobzódunk benne, annál jobban meggyengül az immunrendszerünk.
Jön a nátha, a gyengeség érzése, a kisebb fájdalmak.
Sajnos ebben az állapotban nagyon hajlamos az ember a mások okolására.
Sajnálja magát azért, ami éppen most ő maga...nincs affinitása ahhoz, hogy felismerje azt, hogy mindezt ő maga mérte magára és nem az az illető, akit ő pellengérre helyezett.
Én is beleestem ebbe az okolásba, hiába vagyok tudatosabb az átlagnál, engem sem kímélnek ezek az erők.
Azt kívánom mindenkinek, hogy ismerje fel ezekben a sorokban azt, ami az eszencia.
Rögös út ez, de valahol a legszebb.
Fájdalmakkal teli, mert felgyorsul minden és nagyon hamar történnek a dolgok, néha úgy, hogy teljesen elveszthetjük a talajt a lábunk alól, a vélt stabilitásunk az egyik pillanatra köddé válik...egyetlen erő az, ami segíthet ebben az esetben a tudatos hit abban, hogy minden lépésünkért mi magunk vagyunk a felelősek és eddig is mi teremtettük azt, ami volt és van, ezután is ez lesz, de talán nem mindegy, hogy ebben a teremtésben mennyi tudatosság és alázat van.
Legyen teljes az a pillanat, ami megengedi a felismerést magunkban...itt és most.
izi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése