Múlnak az évek.
Legalább is azt hisszük.
Az arcunk már nem az a gyermek arc, ami ártatlanságában még nem vette magára az élet megpróbáltatásának és megfelelésének ráncait.
Mindent elárul a testünk.
A tartásunk tükrözi az egyenességünket, a szemünk a lelkünk tisztaságáról árulkodik.
Gyermeki őszinteségemet elhagyva lavírozok ebben a világban.
De szeretek újra gyermekké válni.
Sajnos ilyen minőségemben szabad prédává válhatok hamar.
Ezért tölti el félelemmel az embereket az, hogy megnyíljanak.
Amikor valaki megnyílik, akkor újra gyermek lesz.
Őszinte...Ő szinte...igazán Ő.
Haszontalan beidegződésektől mentes lélekké válunk, aki mer bízni, akit a sztereotípiák még nem tartanak béklyó alatt.
Innen születnek azok a gondolatok, amik elősegítik az "embert" EMBERRÉ válni.
Ha nem válunk újra gyermekké, akkor nem találhatjuk meg a kiutat ebből az útvesztőből.
Karrier.
Legyél sikeres. De miben?
Mások eltiprásában?...ez siker?
Mások pénzéből a szerencsére hivatkozva meggazdagodni, mások gyengeségét kihasználva sikeres vállalkozóvá válni?...ez igen, ezt nevezem.
A siker az, amikor felülírjuk a sztereotípiáinkat, amik nem engednek mozdulni.
Számomra a legnagyobb remény ez.
Persze gyakorlatias módon kell ebben a világban élnünk...ez nagyon fontos, de nem szabad elhanyagolni a szellemieket.
Kell az ideális luxus.
Nem szegénységi fogadalmunk megerősítéséért vagyunk itt a Földön.
A szellemi minőséget igazán akkor érhetjük el, ha van bennünk egy gyermeki bizalom...az ősbizalom.
E nélkül minden üres.
Megy az idő, ami később annyira felgyorsul, hogy észbe sem kapunk és már megint egy újabb dolgot csinálunk, egy újabb tapasztalásban vagyunk.
Egyre jobban ráeszmélünk arra, hogy miért is vagyunk itt ebben a hacukában, mi csodálatos lelkek.
Bántva érezzük sokszor magunkat.
Nem értjük, hogy miért történnek így vagy úgy a dolgok velünk.
De szép lassan kitisztul a kép.
Jönnek a felismerések.
Már nem óhajtunk belelépni ugyan abba gödörbe, de mégsem tudjuk elkerülni...ezek az első próbálkozások.
Utána már talán ki tudjuk kerülni nagy nehézségek árán. Később már könnyen megy a lavírozás.
Egy idő után már nem is azon az úton megyünk, hanem egy frissen aszfaltozott autósztrádán.
Kinek mikor jön ez a változás.
Egyre többször jön elő a gyermeki bizalmunk, annak ellenére, hogy le akar beszélni róla a környezetünk, aki észre sem veszi, hogy a félelem hatalmában mondja ezt.
Az idő belerótta arcunkba félelmeinket.
De soha nem késő újra bízni, bízni magunkban és ez által az emberekben, a világban.
Rögös ez az út, de csak addig, amíg félünk. Utána megszűnik a rázkódás.
folyt. izi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése