konklúzió

Kapcsolataim gyümölcsét szakítom most le.
Beleharaphattam, mert itt volt az ideje.
Két véglet voltam, ahogy sokan vagyunk így.
Vagy nem voltunk teljesen benne egy kapcsolatban, vagy túlzásokba estünk.
Két szélsőség.
A legdurvább, amikor a kettő váltakozik egy kapcsolaton belül. Egyszer így érez, egyszer úgy. Megterhelő mind a két fél részére.

Mi a középút.
Az elsőt nem érdekli szinte, hogy mi lesz a kapcsolat kimenetele, nincs benne, nem adta oda magát a másiknak.
A második minden pillanatában a másik gondolatát lesve megfelelésben összpontosul.
Melyik a jobb?...egyik sem, az első azért, mert "úgy voltunk benne valamiben", hogy nem nyitottuk meg a szívünket, érzéketlenül ámítottuk a másik felet.
A másik meg azért nem, mert minden energiánkat odaadtuk, úgy, hogy figyelmen kívül hagytuk magunkat. Kifacsartuk magunkat.
Ezeket a helyzeteket meg kell élnünk, hogy egy egészséges önképet fejleszthessünk ki, ami megengedi azt, hogy hasonló beállítottságú társunk, ideális partnerünk szemében megláthassuk saját szemünket.
Milyen is ez az ideális kapcsolat?
Sokaknak más-más meglátása van ezzel kapcsolatban. Az én meglátásom az, hogy minden azon múlik, hogy az alázat és az akarás aránya megfelelően van-e meg bennünk.
Amikor valaki nagyon akar és úgy akar valakit megtartani, akkor az egó átveszi a hatalmat.
Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elvárja, akkor összeomlik és követel.
Akinek nincs meg a kellő mértékű alázata, a legyen meg uram a te akaratod elve szerinti gondolata, az eltolódik nagyon az egyik irányba és a kapcsolat hosszú távon csak az egyik fél megalázásával "működhet".
A legnagyobb fekete mágia az, amikor a titok módszert alkalmazva egy másik lényből úgy akarjuk kicsikarni a szeretetét, hogy ezt igazán csak a mi egónk szeretné intenzíven. Félre vagyunk tájékoztatva, hogy a vonzás hatalmával minden dolgot meg lehet teremteni.
Igazán kimarad belőle mindig alázat és az, hogy a másik ember mit is gondol, mit is érez.
Nem szabad, hogy az egónk azt a látszatot keltse bennünk, hogy mindent bevonzhatunk úgy, hogy alázatlanok maradunk a másik fél felé és egy magasabb teremtő minőség felé. Ha nincs meg az alázat, akkor a kapcsolat félre siklik. Mind a két fél részéről tisztában kell lenni ezzel.
A középút az, amikor úgy szeretünk valakit, hogy közben benne van az elengedésének a lehetősége is. A legnagyobb szeretet ez, miközben ezzel a leges legközelebb kerülhetünk hozzá.
Szabadság.
E nélkül önbecsapás.
A kapcsolataink a beavatásaink.
ha nem sikerül felismernünk a lényeget, akkor a következő kapcsolatban is hasonló tükröt kaphatunk.
Tisztának lenni, nem csak fizikálisan, hanem lelkileg is.
Hogy várhatjuk el egy másik féltől azt, hogy tiszta legyen és őszinte, SZINTE Ő(ami mi vagyunk), ha mi magunk sem vagyunk őszinték és tiszták.
Ezen érdemes elgondolkodni sokszor, amíg bele nem vésődik az agyunkba.
Ezen felismerés meghozza a méltó jutalmát.
Nem mások akaratából, magunkat megerőszakolva kell leszoknunk a csökevényeinkről, mert az nem lesz hosszú távú, hanem a belső felismerésünkből, belátásunkból, önszántunkból ildomos.
Ilyenkor könnyen megy, a kényszerítő erőnek gyengül a hatalma felettünk.
Milyen vagy most?...ezt a kérdést tedd fel magadnak?...ha valami nem helyén való, akkor gyónd meg magadnak...nem kell hozzá pap, már nem.
Ezzel mosakszunk meg a felismert mocskainktól.
Így tisztulunk.
Így tisztán várhatjuk az ideális társunkat...hidd el ő is tiszta lesz majd...és őszinte...átlátszó...

Ide való pontosan ez a vers, sajnos nem én írtam...

"Azért szeretlek,
aki vagy,
s nem azért, akinek látszol,
vagy tetteted magad.

Lelkedbe látok,
látom a varázsod,
tudom, hogy mikor játszol,
s szeretem, amikor átlátszol.

Azért szeretlek,
aki vagy, s nem azért,
mert szeretsz.
Mellettem nyugodtan
önmagad lehetsz."

Szeretlek.
izi