Sajnos a mai napig azt kell tapasztalnom, hogy a szüleim egyáltalán nem fogták fel azt, amit már évek óta tudatosítani szerettem volna bennük.
Rájöttem (már sokadszorra), hogy nem változtathatok meg senkit, a legnagyobb jó szándékom ellenére sem.
Ha nincs meg a nyitottság és a szándék a másik fél részéről akkor...
Apám lázasan fekszik az ágyában és anyám a régi beidegződése hatására pánikban van.
Amikor odaértem hozzájuk Apám szinte teljesen sárga volt és annyira forró, hogy szinte égetett.
Az egész lakásban egy olyan légkör fogadott, ami teljesen egyenlő a feladással és azzal, hogy majd jön az orvos és az megoldja, ha tudja.
Nem emlékszem, hogy mikor éreztem ezt utoljára magamban, hogy nincs megoldásom és csak egy külső esemény, személy az, ami megoldhatja a helyzetet. Hála az égnek nagyon régen.
Vágni lehetett a levegőt.
Kénytelen voltam Anyámmal határozottan tudatosítani, hogy ezzel a hozzáállásával egyáltalán nem segít, sőt ront a helyzeten.
A tekintetéből láttam, hogy fogalma sincs miről beszélek.
Védekezni kezdett, de ez nem tántorított el attól, hogy Apámba életet leheljek, vagyis elősegítsem a felismerést benne arra, hogy van lehetősége javítani az állapotán.
Egy dolog biztos volt bennem, beszélnem kell folyamatosan vele és az éterteste állapotán kell változtatni.
Ilyenkor nincs akadály bennem, ilyenkor valami magasabb minőség dolgozik bennem.
Jöttek a szavak, emlékeztettem Apámat arra, hogy minden tőle függ, a láza egy pozitív állapot, nem tolni kell magától, hanem elfogadni.
Az arcán eleinte tükröződő rémület, kezdett alább hagyni, egy árnyalattal finomabb ábrázat tekintett rám.
Tudatosítottam benne az étertestének a testére gyakorolt hatását, amire régebben nem figyelt, most őszintén hagyta, hogy belevésődjön.
Sokaknak egy ilyen trauma engedi meg, hogy elérjen arra a megértésre, amivel már maga tud kezdeni valamit magával.
Folyamatosan éreztem a figyelmét, aminek nagyon örültem.
Minden mozdulatommal tudatosan megéltem a gyógyulását, a felépülését arra az ideális mértékre, amit még a teste megengedhet.
Anyám csak hagyott, mert tudta, hogy nincs beleszólása, talán ez az esemény benne is feléleszti azt az ősi erőt, amit mindenkinek egyszer fel kell ismernie magában.
Talán így van...merem remélni.
Apám sárga színe kezdett élettel megtelni, a forróságát átváltotta a melegség, később a normális, ideális hőmérséklet.
Arca meglágyult, amikor a fejére tettem a kezem.
Azt kérdezte, "fiam ez az ezotéria?"...én elnevettem magam és amennyire el tudtam mondani neki, elmondtam, hogy mit csináltam, csináltunk együtt.
Amikor beszéltem hozzá egyszer csak azt vettem észre, hogy elaludt.
Békésen szundikált.
Én hazajöttem és leírtam, mert úgy éreztem van benn valami fontos, talán valakinek mondtam ezzel valamit.
Anyám nem szólt egy szót sem, csak bekészített egy két dolgot, hogy vigyem haza....mert tudom, hogy ő így szeret...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése