kontroll

A saját sorsunk kovácsai mi vagyunk...a saját sorsod kovácsa te magad vagy...a saját sorsom kovácsa én magam vagyok.
Mennyire fontos ez?
Mennyire tudatosul ez bennünk?
Úgy gondolom, hogy bennem egyre jobban.
Nagyon sokszor hallottam...sok helyen emlegetik.
De az nem mindegy, hogy a saját sorsom TUDATOS kovácsa vagyok, vagy csak hagyom, hogy a véletlenek, a pillanatnyi érzéseim, gondolataim, érzelmeim kesze-kuszasága alakítsa az életemet.
Ez óriási különbség.
Sokakban fel sem merül az, hogy mennyire befolyásolhat bennünket egy a tudatunk mélyéről felfakadó érzés.
Nagyon hirtelen kifordulhatunk magunkból úgy, hogy előtte végtelen nyugalomban voltunk.
Minél tudatosabbak vagyunk, annál hamarabb vesszük észre azt, hogy valamilyen önmagunkat nem támogató (betegség, stressz felé vivő)érzés kerített hatalmába.
Van úgy, hogy oly annyira le tud taglózni egy ilyen felszínre törő gondolat, hogy tehetetlenné válunk...vagy rettenetes indulatot, haragot vált ki belőlünk.
Ez az út egyénenként változó, hogy mikor vesszük észre, hogy most valami felütötte bennünk a fejét, most indult el egy alattomos érzés, hogy szétszedjen, hogy önmagunkon kívülre essünk, ne tudjunk magunkról.
Tanulunk...tanuljuk önmagunkat.

Tanuljuk, hogy önuralmat gyakorolhassunk, hogy észre vegyük időben azt, hogy az alattomosan felbukkanó érzéseinkkel nem kell azonosulnunk.

Mindenkinek ez a feladata.
Számomra csodálatos érzés volt az, hogy találkozhattam egy olyan lélekkel, akinek ez a kontroll már élete szerves része.
Szinte hihetetlen, de megtapasztaltam, hogy lehetséges.
Beszélgetéseink során egyre jobban letisztult bennem, hogy bizony itt áll előttem egy olyan lélek, aki nem csak dumál(ahogy én is), hanem letett az asztalra már sok mindent.
Ő nem beszél fölöslegesen.
Nem azért mert ezzel az ellenszenvét akarná kifejezni, hanem csak azért, mert akkor beszél, amikor szükséges.
Ez eleinte nagyon furcsa, de hamar megszokható.
A fölösleges beszéd (pletyka)nagyon sok energiát visz el.
Mindennek van egy egészséges közép útja.

Az egészséges kontroll a lényeg...egy olyan beidegződés, ami szerves része már az életünknek.
Ahhoz, hogy ez a részünk legyen igen is tenni kell.
Ezt nem adják ingyen.
Eleinte csak tudatosul bennünk a fontossága, később egyre többször vesszük észre már, hogy elindult bennünk egy érzés, ami ránk akar telepedni, ami irányítani akar.
Mindenkinek van egy gyenge pontja, legtöbbször ott támad, ott lesz rés a pajzson és a legváratlanabb pillanatban, észrevétlenül megjelenik.
Nagyon sokszor vissza elemeztem a napjaimat és felfedeztem azt, hogy mikor nem voltam elég résen.
De a lényeg az, hogy egyre jobban figyelek...ez eleinte nem egyszerű...de úgy érzem mindennél többet ér, ha kiállom, kiálljuk a próbát.
Amit ezen életünkben így megtapasztaltunk és integráltuk, beépítettük az életünkbe, levonva a konzekvenciákat...azt már a lelkünk tovább viszi a következő megtestesülésünkbe, életünkbe.
Ezt vihetjük magunkkal, ha meghalunk...ez örökre a miénk, ez az igazi kincsünk.

Még egyszer megköszönöm az életnek, hogy megmutatta számomra azt, hogy igen is lehetséges úgy élni, hogy az érzéseink már nem uralkodnak felettünk, hanem mi engedjük be, azonosulunk velük, ha úgy helyén való.
Ha viszont az érzés nem önmagunkat támogató, akkor felül írjuk.
Köszönöm Neked Laura, hogy azzal tanítasz, ami vagy, amit előző élteidben megtapasztaltál, amit magaddal hoztál ezen életedbe, hogy világíts a sötétségben.

A mai napomon éreztem meg ezt igazán mélységében. Ennek tükreként a Lányomban is felébredt egy olyan kontroll, amit még soha nem tapasztaltam.
Észre vette, hogy nem helyes az, ahogy szólt hozzám, ami bennem is indulatot váltott eddig ki.
Valami tudatosság viszont bennem is azt mondatta, hogy beszéljen úgy, ahogy akar...ez nem befolyásolhat engem, nem lehetek olyan, mint eddig voltam, nem megyek már vissza a mocskomba...amikor ezt átláttam és úgy éreztem, hogy nem hagyom, hogy a régi beidegződéseim, régi érzéseim uralkodjanak, azután odajött hozzám és bocsánatot kért, miközben megölelt.

Szeretettel,
izi