2010. október 5., kedd

tapasztalás (még van dolgunk)

video

Mennyiszer kell még az elszakadás érzésébe belehalnunk, hogy stabilak legyünk?
Mi az a pont, mikortól már bizonyossággal, stabilan megbékélünk magunkkal, amiben már egy kicsit sem fáj semmi.
Meddig szakadnak fel a régi fájó elszakadás emlékeink a jelen kapcsolatainkra rányomva bélyegüket?
Hol ez a határ?...persze mindenkiben más, de most már szeretném tudni.
Mennyiszer kell még nyitnunk, hogy később fájjon?...mennyiszer leszünk még csendben önmagunkba zárkózva, miközben az elfogadás felé megyünk, tiszta, őszinte szándékkal, megbocsátással, hogy tovább már senki se sérüljön?


Már nincs harag bennem,csak kérdések.
Nagyon sokszor éltem már át hasonlót, mindig egy kicsit közelebb kerülve magamhoz.
Ha a nagy képet nézem, akkor minden rendben van.
Abból az aspektusból áldás is ez az esemény.
Tegnap szomorú voltam...van bennem ma is belőle.
Ragaszkodás?...kiben nincs...csak abban nincs látszólagosan, aki hazudik magának.
Mihez ragaszkodunk?

Egy szép hanghoz, egy csodálatos szempárhoz, egy csodálatos estéhez, ami már megközelítette azt, amit egységnek hívnak.
Igen, ezekben a pillanatokban ott van az egység már.
Nem véletlenül annyira szép és emlékezetes. A körülmények még nem adottak...de, ha nincs találkozás, akkor fejlődés sincs.
Csak még van dolgunk...
Van, mert még be van tervezve egy-két tapasztalás, amit máshol, mással kell megélnünk, hogy kiteljesedettebbek legyünk.

Ha akarom már nem merülök el a könnyeimben...meg tudom tenni...van erőm hozzá.

De nem teszem, hagyom, hogy potyogjanak...mert ami szép, az szép...és ahhoz igen is ragaszkodhatok egy kicsit még.
Ideális felismeréseket kívánok Neked az ÖnMAGad felé vivő utadon.

Szeretettel,

izi

Nincsenek megjegyzések: