végtelen (gyilkos)

"Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes egész"...ennek ellenére sokszor úgy érzem, hogy ez nem így van:).

Annyi minden akar felszínre kerülni az tudatalattimból, annyi nem kellemes, sőt kegyetlen érzés jön velem szembe mostanában.
Sokszor elfogadom már...tudom a teljesség felé vezetőúton minden részünkkel szembesülnünk kell.

Ma reggelre is kemény dolgokkal szembesültem, de valahogy egyre nagyobb arányban van bennem a szemlélő, mint az áldozat.
Ez megnyugtató érzés.

Álmomban gyilkos voltam, keményen megéreztem, még most is bennem van az az érzés, ami ezzel a tettel együtt jár...az elkövetésekor és utána.
Emlékszem úgy éreztem azt a tehetetlenséget, ami azután történt, hogy ráeszméltem mit is tettem...próbáltam elfogadható magyarázatot keresni a tettemre, és eltusolni a dolgokat.
Döbbenetes érzés volt. Mindenki gyilkos valahol.
Ha azt állítja magáról, hogy nem, akkor még tagadásban van.
Ez az állapot se nem jó, se nem rossz...csak egy állapot önmagunk felé vezető úton.
Amikor eltaposunk szándékosan egy bogarat, ugyanolyan gyilkosok vagyunk, mint, amikor egy Embert ölünk meg...talán ez furcsán hangzik, de pontosan ugyanazon erők mozgatják az elkövetőt.
Minél tisztábban rálátunk magunkra és az árnyoldalainkra, amiket egyre őszintébben bevallunk magunknak, akkor az egészségünk lesz a tükrünk.
A tagadásaink mindig KÉTséget szülnek, egyre többször ragadunk bele a félelmeinkbe...egyre több nem őszinte Ember lesz a tükrünk...akik azt állítják, hogy ők a megmentőink és ők a jók.
Egyre szebb tükröket kapok.
Persze van benne még megmentő szerepben tündöklő, aki nem veszi észre magát...úgy vélem eleinte nagyon idegesített ez, amíg magamban fel nem fedeztem azt, hogy milyen érzelmi töltést helyezek arra, hogy brutál megmentő szerepben tündököljek.
Ez is egy szélsőség, amit nem árt felfedezni magunkban, hogy a középutunkra ráleljünk ebben is.
Tehát ez a megmentő szerepesdi, amit megint megkaptam tükörként, már nem irritál, csak figyelem, hogy megint jelen van...érdekes ezt látni és felismerni benne régi önmagam.
Amíg úgy véljük magunkról, hogy mi tudatos tükrei vagyunk a másiknak, addig az egónk nagyon magasról akar produkciózni.

Mindenki tükre mindenkinek, ennyire egyszerű ez.
Nem kell itt túlbonyolítani, hogy most én vagyok a Te tudatos, tanító tükröd, mert én vagyok azon a szinten már, hogy ezt megtehetem.
Aki emelkedettebb állapotban van, az csak van...ha elmegy valahová, ott a jelenlétével katalizál.
Nem agyal azon, hogy itt és most én vagyok a Jani:).
Vannak körülöttem egyre szebb tükrök, ennek annyira örülök.
Annyi Emberben látom meg azt, hogy igen is tiszta, őszinte szándékkal elindult maga felé.
Az írásaikban is felfedezhető ez az alázattal ötvözött önértékelés...ez az igazi eszencia.
Csak ebből a pontból lehetünk igazán egységtudatúak, miközben megtartjuk az éntudatunkat.
Nem túlzott mértékben marad meg az énünk, hanem ideális arányban, miközben a másikat is egyenrangúnak tartjuk.
Ez az egyenrangúság viszont nem jelenti azt, hogy hagyjuk, hogy a saját kis szubjektív világnézetükkel lehúzzanak minket oda, ahonnan elindultunk önmagunk felé.
Sokan félreértik azt, hogy mit is jelent az, hogy segítünk valakinek, hogy felébredjen.
Sokan úgy vélik, hogy folyamatosan energiát kell adnunk nekik.
Ez nem így van.
Egy dolgunk van igazán, minden nap egyre többször megélni a pillanatainkat, minél több teljes pillanattal érezni, hogy minden sejtünkben élettel teliek vagyunk.
Tennünk kell magunkért, hogy legyen erőnk szembesülnünk az árnyoldalunkkal és észrevenni, hogy ezek milyen érzéseket váltanak ki belőlünk.
Tiltakozunk, vagy esetleg már csak békés szemlélőként látjuk.
Vagy a kettő között vagyunk.

"Az élet végtelen körforgásában"most ezt a tudósítást írhatom meg magamról...itt vagyok, itt tartok...hogy Te hol tartasz, azt Neked kell felfedeznek, Neked kell tudatosítanod magadban.
ha ezt nem látod még így, az sem baj, az sem baj, ha nem vagy őszinte magadhoz és ez által a világhoz sem.
Az viszont teljesen biztos, hogy semmi sem marad a véka alatt.

A feladatom jelenleg az ítélkezéssel kapcsolatos.
Nagyon keményen tudok ítélkezni...de már észre veszem utána...olyankor egy kicsit elmosolyodom, hogy van egy olyan mondás, hogy "ne ítélj, hogy ne ítéltess!"...vajon mit is akar ez mondani?:)

Te mit tagadsz le magad előtt?...amit annyira tagadsz, az éppen felszínre kívánkozik jönni most belőled a tudatosságba.
Ha hagyod, akkor megkönnyebbülsz, ha rálátsz a dolgok menetére, akkor belátod, hogy fölösleges halogatni a dolgokat.
Minél jobban önmagad vagy, annál tisztábban, objektívebben látsz mindent.
A régi beidegződéseink(nem helyénvaló)nem bánthatnak már tovább.


izi