tanít

Te látsz engem.
Vannak beidegződésid, sztereotípiáid.
Ezek alapján ítélsz, ezek alapján döntöd el, hogy mit kezdesz velem.
Én látlak téged.
Vannak beidegződéseim, sztereotípiáim.
Ezek alapján ítéllek, ezek alapján döntöm el, hogy mit kezdek veled.
Minél tisztábban érezzük magunkat, minél jobb a viszonyunk magunkkal , annál nagyobb a tisztelet a másik fél felé, persze alapból magunk felé.
Ha mind a ketten erre törekszünk, akkor van érdemi , minőségi találkozás, ideális fejlődés.
Egy kapcsolat alapja ez.
Minden egyéb csak játszma.
Egy kapcsolatban a tisztelet alap.
Az elfogadás alap.
Az igazi szeretet soha nem birtokol, csak megéli a másik jelenlétét az adott pillanatokban, amikor együtt lehet vele.
Egy házasság sem szólhat birtoklásról, sem egy élettársi kapcsolat, sem egy barátság.
Aki átélte már a mélységeit, abból levonta a konklúziót, annak az alapértékei ezek lesznek.
Az élet kellő alázatosságra tanít, ha így állunk hozzá, ha viszont nem, akkor erősebben kényszerít erre majd.
Az élet először mindig csak szépen kér.
Utána már határozottabban.
Mindennek van rendje.
Ez a rend sokszor tűnik bántásnak, igazságtalanságnak, de ez megint csak attól függ, honnan nézzük.
Engem sokan nem ismernek igazán. Nem ismerik a lelkem, nem ismerik azt az utat, amin átmentem és ezáltal egyre jobban megismertem a lelkem rétegeit.
Ez a megismerés elengedhetetlen a lelki fejlődésünkhöz.
Minél tisztábban átlátjuk ezt, annál nagyobb a biztonságérzetünk.
Szeretek élni, mert már eljutottam ebbe a biztonságba, ami semmiképpen nem anyagi vonzatú.
Néha kibillenek, ezt nagyon könnyen meg is érzik rajtam, mert a differencia nagy.
Ha elesek, utána felállok.
Nem sokáig bántom magam azzal, hogy miért tettem ezt, vagy azt a baklövést.
Ez csak egy rövid ideig él bennem  és ráállok arra az útra, ami megint önmagam felé visz, ami ezáltal mindenki felé is terel.
 Egy vers, ami nagyon közel áll hozzám :

"Akarj rólam többet tudni!
Ne másokat kérdezz!
Légy kíváncsi a lelkemre,
kell, hogy velem érezz!

Mástól rólam sokat halhatsz,
de igaz-e minden?
Amíg nem járta utamat,
rálátása sincsen.

Megítél, szűrön át vizsgál,
saját szemmel lát csak.
Amit gondol életemről,
hidd el, az csak látszat.

Én sem tudom, milyen vagyok,
pedig bennem élek.
Szembe nézni önmagammal
én magam is félek.

Pedig jó lenne ismerni,
s önmagamat adni!
Azt, aki a lelkemben él
bátran elfogadni!

Megmutatni a világnak,
hogy valóban lásson!
Ne ítéljen könnyelműen
és nehogy elásson!

Mert hát vagyok, aki vagyok,
egy testbe zárt szellem,
külvilágát tapasztaló,
alakuló jellem.

Te is formálsz, én is téged,
– kövek mederágyon –
ezért vagyunk ennyi félék
ezen a világon…"

Aranyosi Ervin: Megítélés