egóm tündöklése és bukdosásai:)

Most mosolygok magamban ezen a címen, amit előbb leírtam...egóm tündöklése és bukdosásai.
:)
Tényleg ez jellemző rá.
Amikor nem vagyok egységtudatú, akkor tündököl...akkor úgy véli, hogy nehogy megmutassak magamból valamit, nehogy már úgy érezze más, hogy sérülékeny vagyok...én, aki másoknak tanácsot adok, nem lehetek gyenge.:)
Szépen azt érezteti velem, hogy hülyét csinálok magamból, ha így kitárulkozok és ezt tegnap sikeresen el is érte, mert majdnem bezártam a blogom.
Olyan érzések kerítettek hatalmukba, hogy minek osztom itt az észt, minek kell itt mindenkinek tudni rólam, elég, ha a jó oldalamról beszélek, így csak azt a látszatot keltem, hogy én feddhetetlen vagyok.
Az egó ilyeneket akar...ilyenkor tündöklik.
Rafinált egy jószág:).

Mostanra megszeretgettem ezt a makacs öszvért, mostanra ismét nyitott vagyok és nem bánom, hogy bárki olvassa, amit írok.

Az egyégtudatom, ami nem más, mint a mindent átható szeretet felülírja azt, hogy féljek.

Ez mindenkiben így játszódik le.
Nem egyszerű megnyílnunk és félelem nélkül kiadni magunkat abban az egyszerűségünkben, amiben vagyunk.
Sok régi önmagunktól eltávolító beidegződés akar abban meggátolni, hogy megmutassam magam. Minél erősebb ez a beidegződés, annál több ember érezteti velünk azt, hogy fölösleges megnyílnunk és azt mondja, hogy megsérülhetünk.
Ez egy csata...igazi szellemi csata, ami mégis csak arról szól, hogy felismerjük- e a játszmát...felismerjük-e és nem akarjuk magunktól eltávolítani, mint régen, hanem hagyjuk-e, hogy kitombolja magát, hogy tudatosan ezt szemlélve ismét önmagunk lehessünk.

Tisztelt egóm...szeretlek Téged:).
De figyelek ám:))).

Szeretettel,
izi

ui...van egy álmom.
Ebben az álomban az emberek szeretik egymást és egyre őszintébbé válnak.
érzem, hogy aki ezen sorokat olvassa egyre őszintébb önmagával szemben és másokkal is.
Ugye így van?
Ölellek,
izi

ui cvaj...a francba elfelejtettem:).

ui draj...kell-e ennyire tudatosnak lenni?...sokszor mondják nekem, hogy ők bizony nem akarnak ennyire tudatosan élni.
Erre csak azt szoktam mondani, mindenki úgy él, ahogy akar.
Addig, amíg szerves részünké nem válnak dolgok, amíg reflexből nem leszünk önmagunk megfigyelői, addig bizony kemény dologba vágtuk a fejszénket...nem tagadom.
De én inkább belevágom, mint, hogy úgy éljek, ahogy eddig.
Ez mindenkinek a saját döntése.
Persze a divat az, hogy majd más megoldja helyettünk...lehet abban is hinni, de előbb-utóbb rájövünk, hogy van, amikor már nincs mit tennünk, magunkért kell tennünk talán olyat is, ami kezdetben nem kellemes.
Én most ebben a stádiumomban vagyok...néha azt kívánom, hogy bárcsak könnyebb lenne minden, bárcsak abba a "nemtudom" állapotban maradtam volna..de utána hamar rájövök, hogy minden a legnagyobb rendben van így, ahogy most van:).

Kezdeni már érteni?...érezni már válámi?...én hinni...Te hinni már?:)))