Az egyedüllétünk pillanatai nélkül soha nem találunk rá igazi erőnkre, annak az útnak a kezdetére, ami önmagunk felé indít. ahova vágytunk mindig, de nem leltük az irányt sem.
Belső utunk kezdetéhez egyedüllétre van szükségünk.
Te is ezért vágysz most erre ennyire.
Minden egoizmusunk csak gyengévé tesz minket.
Eltávolít egymástól.
A leggyengébb lelkek a legnagyobb, legdurvább egoisták és aki már csendesebb, önzetlenebb annak ezerszer nagyobb ereje van.
Sokat fejlődtél.

Látványosan. Sokan lemorzsolódnak majd mellőled, de akinek maradnia kell, az marad.
Aki szeret, az soha nem hagy el, soha nem hagy magadra.
"Amikor a tél lassan megadja magát a tavasz melegítő fényének, az elhalt világot elárasztó leheletfinom zöld fuvallatban már az élet varázslata nyilvánul meg. "    Emil Bock