Jelen nélküli jövőt akarunk, mert a jelenben nincs meg az a konszenzus magunkkal, amiben igazán bízhatunk az isteni elrendezésben, a finoman terelő jelekben.
Furcsa módon kiiktattunk mindent, ami igazán emberivé tehet és mégis meg vagyunk győződve arról, hogy többek vagyunk az állatoknál.
Részben igaz is, mert tudatos kapcsolatot teremthetnénk a magasabb szellemi hierarchiákkal, de nem tesszük, hanem a mellünket döngetve hivatkozunk a hatalmas technikai fejlődésre, ami igazán még jobban eltávolított emberi mivoltunktól.
Az ideális jövőnk alakulása legfőképpen azon a szellemi REintegráción múlna, ami visszacsatolna bennünket az Önvalónkhoz.
A jövőnk legkevésbé függ a technológiától és a zöld energiáktól, vagy attól, hogy felfedezünk-e egy másik élhető bolygót.
Minden attól függ, hogy hogyan viszonyulunk magunkhoz és ezáltal másokhoz, embertársainkhoz.
Minden kapcsolatunk egy beavatás. A legrövidebb idejű is az.
Minél távolabb vagyunk ennek tudatosításától, annál nagyobb űr tátong a lelkünk és szellemünk között.
Szakadék, ami félelmetes lehet, ha nincs magabiztosságunk.
Ilyenkor mindentől félünk, mert a bizalom hiánya ezt eredményezi.
Félünk a tartós, felelősségteljes kapcsolatoktól, a munkahelyünk elvesztésétől, a háborúk borzalmaitól, a betegségektől.
Látszólagos magabiztosságunk idővel próba elé kerül, ahol megmutathatjuk kik is vagyunk valójában. Sokszor elvéreztem már így, de tudatossággal érzem, hogy hálával tartozom a sorsnak, amibe bele is egyeztem.
Csodaszép rendezés, mégis néha hajlamosak vagyunk hőbörögni, hogy nem tetszik a "film".
Főszereplőként éljük az életünket, mégis mellékszerelőként gondolkodunk.
Viszonyaink rendezése a legfontosabb.
https://www.youtube.com/watch?v=JNYOVEXJBBM
A mai zeném.
Szívünket nem zárhatjuk be, ahogy a szemünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése