Hibázunk.
Folyamatosan.
De van egy idő, amikortól már ez feltűnik és úgy gondoljuk meg szeretnénk érteni magunkat, az életünket, a lelkünket, ezért is változtatni szeretnénk már.
Megbélyegezni valakit annyi, mint nem hinni abban, hogy ő megváltozhat, ezért ezzel azokat az erőket szolgáljuk, akik a káoszt erősítik.
Amíg ezt meg nem értjük, addig csak a felületen keresgélünk, a periférián akarunk megoldásokat, holott itt soha nem is sikerülhet semmi, csak még mélyebbre süllyedhetünk.
Az ítélkezés hamis bugyraiba simán belementünk régebben, most már talán észrevesszük, hogy fölöslegesen tesszük, mert jobb előbb meggyőződni arról, amit mások állítanak valakiről.
Minden relatív.
Ismerek jó pár embert, akit mások elhordanak mindennek, miközben számomra ők Kincsek.
Tehát az igazi tanulás ténylegesen abból fakad, ha nem akarjuk már elítélni a hibát, a hibáinkat, mások hibáját, hanem meg szeretnénk érteni miért következett be.
Mindennek alapja ez.
Párkapcsolatok zuhannak a mélybe, mert e nélkül nem lehet ideálisan működtetni semmit.
De minden lehetséges, ha van két ember, akiben ez a megértés és tiszta szándék eléri a kritikus szintet.
Legyünk magunkkal szemben is megbocsájtók, de persze nem szélsőséges módon, csak annyira, amennyire még előremozdítja az ideális lelki fejlődésünket.
-aum mani padme aum-
https://www.youtube.com/watch?v=0Ix9yfoDHJw
Az önvalónk sérthetetlen és mindennél erősebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése