Már egyszer belekezdtem ebbe a cikkbe...pontosabban egy hasonlóba, csak voltak bennem indulatok és úgy gondoltam, hogy akkor nem lehettem tényszerűen közlő.
Most nem a legegyszerűbben megy az írás, de talán érthető leszek.
Miközben írok csodálatos zene szól...szeretek írás közben zenét hallgatni.
Egy kicsit segít ellazulni...segít, hogy a blokkjaim ne gátoljanak abban, hogy kifejezzem magam.
Igazán mindig megvan a szándékom, hogy aki ellenséges is velem, meglássam benne a helyén valóbb oldalát.
Úgy érzem egyre többször sikerül békésen megoldanom a dolgokat.
Hála az égnek mostanában újra érzem, hogy nyitottabb vagyok a külvilág felé.
Egyre többször éreztem, hogy közösségbe vágyom.
Volt egy Natura nap pár napja és el is mentem.
Nem bántam meg, találkoztam sok jó lélekkel.
Előadások is voltak, amiből egyet néztem meg... sajnos nem nyerte el a tetszésemet. Energia rablónak véltem, ezért ott is hagytam.
Ennek ellenére biztos élvezte valaki.
De a lényeg nem is ez a nap.
Másnap egy olyan előadásra mentem, amire soha nem is vágytam.
Ennek ellenére késztetést éreztem reggel, hogy ott legyek.
Úgy gondoltam, hogy, ha van jegy rá, akkor el is megyek.
Volt jegy...1 db.
Lemondta valaki és pont középen lett helyem.
Az előadót nevén nem nevezem...csak annyit róla, hogy sokak által imádott és sokak által gyűlölt valakiről van szó.
Amennyire én megismertem a tv-ből(talán kétszer láttam hajdanán) volt egy nem igazán jó véleményem róla.
Úgy gondoltam, hogy nem ítélhetek úgy meg valakit, (meg amúgy sem ítélhetek) hogy élőben ne tapasztaljam meg.
Az előadás jól kezdődött és bevallom kellemesen csalódtam...kezdett kialakulni bennem egy jobb kép erről a személyről.
Odáig jutottam, hogy többször megfeledkeztem a sztereotípiáikról, amik meg akarták határozni, hogy hogyan is viselkedjek.
Csak figyeltem...szemléltem.
Nagyon sok érdemes dologról beszélt...voltak igazán elgondolkodtató mondatai is.
Éreztem ennek ellenére, hogy nagyon ragaszkodik a bevált sémáihoz...nem engedheti meg magának, hogy valakit is túl közel engedjen magához.
A mondataival folyamatosan provokált akit ért (eltorzult az arca, ezután mosolygott).
Aki kérdezni akart tőle, az a színpadra felmenve tehette meg.
Igazán nem akart senki kérdezni...ezért le is akarat zárni a dolgot, amikor úgy éreztem hirtelen, hogy nekem lenne egy kérdésem.
Ekkorra már hátat fordított és alig hallotta meg, hogy szólok.
Ezért hangosabban szóltam.
Vissza fordult és mondtam, hogy nem szeretnék kimenni a színpadra, csak a közönség soraiból tenném fel a kérdést.
Erre felháborodottan kérdezte, hogy miért.
Egyből támadásba lendült és bele akart tiporni a földbe. Gyávának nevezett, hogy védőbástyákat használok magam köré.
Én meg erre azt mondtam neki, hogy lehet, hogy igaza van és jobban érzem így magam.
Valószínű letegeztem, mert onnantól még dühösebb lett és felháborodva kérdezte, hogy ,hogyan is merem őt letegezni.
Kérdezte, hogy hány éves vagyok. Mondtam, hogy 41.
Erre azt mondta, hogy ő 44 éves és hagy döntse el, hogy ki tegezi.
Meg különben is a tiszteletet így nem adom meg neki.
A válaszom az volt, hogy szerintem a magázással a szétválasztottságot erősíti, az elkülönülést.
Erre úgy szólt, hogy ő kivívott magának már valamit, ebbe nem fér bele a tegezés.
A kezdeti szimpátiám kezdett alábbhagyni.
Ennek ellenére nem éreztem azt, hogy haragudnék rá, csak azt, hogy nagyon hajthatatlan.
Az egész előadásában a korlátokról beszélt, a férfiak korlátairól, hogy miért is nem férfiak.
Mindenről szó volt, de igazán a szeretetről nem.
A tiszteletet említette, de ez a dolog nem fedi ezt.
Említettem neki, hogy én a tegezésemmel a szeretetemet fejeztem ki felé, nem is értem, miért ilyen elutasító.
De ez sem érintette meg a szívét, sőt jobban ragaszkodott a magázási formához.
Erre annyit mondtam neki, hogy ez meg a saját korlátja, amit nem vesz észre.
Mindenkinek a korlátokról beszélt, de pontosan a legnagyobb korlátját nem vette észre.
Telt ház volt. Biztos megosztottam a közönséget, de nem bántam meg.
Sokan úgy vélik manapság, hogy ha letegeződnek valakivel, akkor túl közel engedik magukhoz és elvesztenek valami tiszteletet, amit "kivívtak".
Ilyen most a világ.
A magasabb pozícióban lévőket nem lehet letegezni.
A magasabb pozícióban lévők félnek igazán...félnek közelebb engedni magukhoz másokat. Ez az előadó is pontosan ezt tette, a félelmekről beszélt...csak azt nem vette észre, hogy ő is fél ez által.
Sokat használta azt a mondatot, hogy másnak a szemében a szálkát és a saját szemében a gerendát nem...
A vége az lett, hogy azt mondtam, hogy már nem kívánom feltenni a kérdést...
A válasza egyértelműen az volt, hogy megsértődtem...lehet, emberből vagyok...de úgy érzem ez a viselkedés már nem emberi...ez még egy olyan világnak a tükre, amit már ideje lenne elfelejtenünk.
Hozzáfűzném, hogy nekem is akad bőven a félelmeimből, de ezt soha nem is tagadtam...sőt, ha kell nem szégyenlem leírni...most is szeretettel gondolok erre a valakire(néha nehéz, de gyakorlom:-))
Ha ítélkezősnek sikerült az írásom, elnézést kérek, de próbáltam tényszerűen, érzelmektől mentesen közölni.
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése