A lelkiismeret sajnos egyáltalán nem építő akkor, amikor kínoz minket. Ezek a lelkiismereti dolgok lebénítják a testünket, a lelkünket.
Minden gondolat és érzés mögött egy szellemi lény, egy erő áll. Vagy önmagunk felé, vagy önmagunktól távolító erők.
Amikor lelkiismeret furdalást élünk meg, akkor az nem csak önmagában egy érzés, hanem egy olyan erőnek a jelenléte, ami önmagunktól eltávolít.
Amikor a szikla üregébe belefúj a szél, az elkezd morajlani, ez a morajlás bennünk pontosan ilyen, az a szellemi lény, erő az asztráltestünkben él ilyenkor és belőlünk a félelmeinkből táplálkozik.
A furdalást hosszabb távon nem szabad eltűrni, csak egy rövid ideig. A szó is durva. Tudatosítani kell azt, hogy mi játszódik le bennünk. Az igazi erő az, hogy felfedezzük azt, hogy bármit is tettünk azon már túl vagyunk. Ha leragadunk benne és bánjuk, akkor táplálékot adunk ezen erőknek.
De, ha tudjuk, hogy minden rendben van, akkor azt is tudjuk, hogy a tanulásunkhoz hozzá tartozik az a dolog is, hogy eltévedjünk, bántsunk másokat.
Ha erre rájövünk, akkor nem fogjuk magunkat tovább bántani, mert tudni fogjuk, hogy a lelkiismeret furdalás nem segít a tovább lépésben, maximum egy rövid pillanatig.
A tudatos felismerésig, amikor rájövünk, hogy minden a legnagyobb rendben van...nem kell az önostorozás, a lélek nem segít ezzel, sőt nem is a lélek segít, csak úgy tűnik, mint, ha segítene...az ellenerők munkája ez. Ezt nehéz megérteni, felismerni, de amióta ezt tudom, azóta nagyot változtam. Nem lettem érzéketlenebb...sőt.
Isten, vagy nevezzétek másként...soha nem szól így hozzánk, ez egy nagy kamu...nem furdalna, kínozna...mi lenne, ha a fiamat minden nap egy csavarhúzóval, vagy csak az ujjam végével folyamatosan bökdösném...úgy, hogy közben azt állítanám, hogy helyes, amit teszek.
A felső valami(magasságos) csak úgy szól hozzánk, hogy megengedi bennünk azt, hogy megbocsássunk magunknak azonnal, bármi nem helyé valót tettünk is.
...na ezen lehet vitatkozni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése