Ami még eszembe jutott az előzőekhez.
Vannak bántó, kínzó érzések, amiket rögtön felismerünk, amiket tudunk valamihez csatolni. Ezt az egyszerűbb felismerni és kezelni. Eleinte ez sem annyira, de könnyebb.
Van viszont egy olyan alattomos érzés, amit semmihez nem tudunk csatolni...csak úgy ott van és nem is értjük, hogy mi ez.
Ezek az érzések valószínű valahonnan nagyon mélyről fakadnak fel, nem ezen életünk beli dolgok lehetnek.
Ma valami ilyen érzéssel ébredtem, ami a lelkembe döfte hegyes, éles kését.
Forgatta egy darabig, amíg felül nem kerekedtem rajta.
Kerestem, hogy mihez kapcsolódik, de nem találtam. Egyszerűen elkezdtem elfogadni a jelenlétét, hogy tombolja ki magát bennem, ami nem egy kellemes folyamat, de a tudatosságunk ezt megengedi, mert tudja, hogy nincs mád kiút, mint elfogadással lenni felé, mert az meggyengíti, a töltése megszűnik és már nem tud kényszeríteni.
Semmiképen ne távolítsuk, toljuk magunktól, mert azzal felerősödik...abból nyer erőt.
Amikor elfogadjuk nem teszünk mást, mint átöleljük, megszeretjük...mint tudjuk a szeretet mindenek fölött áll.
Elfogadást gyakorolni nem más, mint szeretni tudni...
Ennyi, ami még eszembe jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése