Más vagyok.
Nem különb...csak más.
Egy biztos, sokan nem értik mi motivál...persze ez nem lényeges, amikor egységben vagyok magammal...de, ha kibillenek, akkor van, hogy elgondolkodom, hogy miért is nem élek úgy, ahogy a többi ember.
Idővel mindig rádöbbenek, hogy bárhogy is akarnám, már nem tudnék úgy élni, mert ott legbelül nem engedi valami.
Úgy vélem, hogy minél jobban önmagunk leszünk, annál tisztábban érezzük, hogy kinőttünk abból, amit még sokan természetesnek vesznek, pedig már régen embertelen.
Nem sorolnám fel ezeket...rettenetesen sok van belőle.
Ezekből én nem kérek.
Bennem egy másik program működik...hogy mikor cseréltem le és mikor billentem át ebbe az álláspontomba, azt nem igazán tudom, de egy biztos, nem bántam meg...annak ellenére sem, hogy néha tényleg azt érzem, hogy ez a Pálfordulásom teljesen kirekesztetté tesz.
Persze nagyon szeretem az Embereket, de az egyensúlyom fenntartása érdekében sokszor viselkedek úgy, hogy az más szempontjából kivetnivalót hagy maga után.
Nem egyszerű ebbe belejönni, hogy ne érezzem utána azt, hogy valakit megsértettem, mert nem úgy viselkedtem, ahogy ezt ő elvárta volna, vagy ahogy a világ elvárná.
A világ nagyon sok mindent elvár az Emberektől...nagyon sok olyat, ami egészségtelenné tesz, de mégis az van még, hogy önvizsgálat nélkül beleegyezünk ezekbe a dolgokba.
Amikor egyszer ezekre rádöbbenünk, akkor megindul bennünk valami, ami kérdéseket fog feltenni.
Egyre többször érezzük majd azt, hogy talán nem kellene belemennünk tovább ezekbe a játszmákba, nem kellene már azt a kevéske energiánkat is odaadnunk egy olyan valamiért, amit egyszer valaki kitalált és azt szentnek nyilvánítottak, örök érvényűnek.
Ez az átmenet a legkeményebb.
Ilyenkor nagyon félünk megsérteni mást, mert eddig mindig megtettük neki azt, amit megkívánt tőlünk...persze az sem volt baj, hogy kiszívta az összes erőnket, de a megfelelés ősi mintája megbéklyózott minket.
Az Emberiség kollektíve béklyóban van...még mindig megengedi, hogy azt csináljanak vele, amit akarnak.
Egy munkás hányszor érzi egy nap, hogy olyan dolgot csináltatnak vele fölöslegesen, amire nem lenne szükség?
Egy Ember hányszor kényszerül arra, hogy mosolyogjon olyanoknak, akiket legszívesebben elküldené a Déli sarkra?
Persze erre megvannak a jó kis magyarázatok..."mert élni kell valamiből, Te veszel a gyerekemnek kenyeret majd?"
No de tényleg így kell élnünk, ilyen hazugságban, kényszerben?
Talán az írásom nem jelenik meg sok Ember szeme előtt, de, ha csak egy Ember is másként látja, akkor már sokat tettünk.
Tudom, addig is kell ennünk, innunk...de nem ártana elindítani a fejükben egy Emberibb munkának a lehetőségének a képét.
Ha valaki tudná, hogy én hogyan is élek, akkor talán úgy gondolná, hogy nem vagyok normális.
Ennek ellenére én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az nem normális, ahogy mások élnek(tisztelet a kivételnek).
Ez nézőpont kérdése.
Mit is jelent az, hogy hiszünk valamiben?
Számomra annyit, hogy bízom az isteni elrendezésben, és abban, hogy, ha nem vagyok hajlandó beállni abba a romlott rendszerbe, ami rákényszeríthet mindenkit arra, hogy az EGÉSZségét áldozza fel a KÉTségekért cserébe...akkor ehhez nekem jogom van.
Szuverén jogom van eldönteni, hogy az EGÉSZségem mennyire fontos nekem.
Sajnos úgy próbálják elhitetni a nagy közönséggel, hogy az egészségügy teljes körű biztonsággal fog minket körbe ölelni...a betegségeket felül írják egy romlott társadalomban...elég hozzá az, hogy menjünk el orvoshoz...és ne is foglalkozzunk azzal, hogy az egész napunk szinte nem is szól másról, mint hazugságról, félelemről, döntésképtelenségről(ideális, egységtudatú, egészséges döntések hiányáról).
Talán azt is mondják sokan, hogy miért is kell ezzel törődni...miért is nem élek egy olyan életet, amiben nem törődöm ezekkel.
Valahol így is élek, csak néha felhívom azon lelkek figyelmét, akiknek nyitott a szívük a tudatos, őszinte változásra.
Még csak nem is ítélkezem...csak elmondom, mert én ilyen vagyok.
Tudom vannak még hasonló Emberek, akik a sorok mögötti lényeget megérzik.
Mindenkiben ott van az a Valami, Valaki, ami egyszer megálljt parancsol és azt mondja, hogy itt az ideje tudatosabban élni...és akkor a kevés másból...egyre több más lesz...és nem is lesz annyira kirívó eset, ha valaki már nem hajlandó hazugságban élni tovább...ez onnan legbelülről fakad fel...egy bizonyosság, ami miatt hajlandók vagyunk megingathatatlanná válni, mert KÉTségtelenül tölt el minden sejtünket az igazság fénye...ha ez így van, akkor viszont a sejtjeink kommunikálnak egymással, az igazság fénye felold minden blokkot...így csatlakoznak egymásra is az igaz Emberek, mint egy egészséges testben, az egészséges sejtek egymáshoz.
A rendeződés így kezdődik(kezdődött) el...a Földön ennek lehetősége megadatott a Megváltás révén.
Nem üres szó az, hogy Megváltás...a szó legszorosabb értelmében megváltásban részesült az Emberiség, hogy kezdje el magában, magával a kommunikációt, hogy a szellemi birodalomban változás történjen, hogy kikristályosodhasson egy EGYségtudatú világ, amihez nem széthúzó politika fog elvezetni.
Igen...a zene szöveg is jól tükrözi a lényeget..."mit tehet a sejt, ha mit se sejt?!".
Tehát mi sejtek(nem sejkek, de az sem ártana)beszéljünk a dolgok állásáról tényszerűen és nem ítélkezve, hogy legyen sejtésünk...hogy tehessünk valamit először is magunkban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése