2010. augusztus 7., szombat

tompulni (szabad KÉTségbe esnünk)

video

Aki rálép az önmegismerés tudatosabb útjára, az tapasztalni fogja, hogy sokkal érzékenyebb lesz.
Bármi amivel kapcsolatba kerül intenzívebben fogja megérinteni.
Mit is jelent ez?
A kisebb zajok is hangosabbá válnak...a nem szép beszéd egyenesen zavaróvá válik.
Egyre jobban észre vehetjük, hogy hol is tart az az ember, az önmegismerése útján, akivel beszélgetünk.
Ez az út néha nem kellemes.
Néha azt kívánnám magamnak, hogy bárcsak ne lennék ilyen érzékeny.
Bárcsak egy kis tompultság lenne rajtam, hogy elvonuljak mindentől, hogy ne bántson tovább ez a világ.
Vannak ilyen napjaim is.
Aki ezt nem vallja be magának, az hazudik...magának és mindenkinek.
Nincs olyan Ember, aki folyamatosan jól érzi magát...legalább is a nagy átlagnak ez nem megy.
Aki meg már csak azért van a Földön megtestesülve, hogy az Emberiség karmáján jobbítson, az már megvilágosult...őket nem terheli a karmájuk.
Aki viszont nem érte még el ezt az állapotot, az igen is beleesik az önsajnálatába, a KÉTségeibe.
Nincs is ezzel semmi baj, csak akkor, ha valaki ezt eltitkolja a világ előtt és úgy állítja be magát, mint, aki mindig ura a helyzetének...ők azok, akik nagyon nehezen fognak változni.
A másik verzió az, aki ugyan elismeri, hogy KÉTségbe esik, de ezért még okolja is magát.
Ostorozza, mert nem érti, nem érzi, hogy szabad KÉTségbe esnünk.
A legjobb az, ha megtapasztaljuk mind a kettőt magunkon, hogy megérezzük a középutat.
Mi is a középút?
Az, amikor megengedjük magunknak a KÉTségbeesésünket és nem okoljuk magunkat tovább, hanem tudomásul vesszük ezt az állapotot és tovább lépünk.
Van lehetőségünk gyakorolni.
A sok-sok megtestesülésünk ad alapot ehhez.

Ha viszont tudatosabban elkezdünk önmagunkkal foglalkozni, akkor várható az, hogy nagyon érzékennyé válunk.
A környezetünkben lévő dolgok, élethelyzetek hatalmas gyorsasággal fognak változni.
Ez nagyon megterhelő.
Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy egyedül vagyunk...nincs senki mellettünk.
Egy idő után viszont megtapasztalhatjuk, hogy soha nem vagyunk egyedül, mindig vannak mellettünk.
Ha elmegy valaki, akkor jön más.
Soha semmit nem veszítünk el, mert soha semmi és senki sem volt a miénk.
Stabilitás?...csak a változás stabil.
Annyira nehéz ezt mindig tudatosan megélni és nem fájón tekinteni a múltra.
Mondani könnyű...élj a mostnak!...ugye milyen könnyű mondani másnak?
Igen az.
De, ahogy egyre jobban megismerjük magunkat, egyre könnyebb lesz az egyedüllét is, ami nem jelenti azt, hogy remetének kell maradnunk.
De, ahhoz, hogy megismerjük magunkat, el kell szakadnunk attól a protekciónktól ami mindig is pátyolgatott, ha eltörött a mécses.
Az igazi erő bennünk van.
Az igazi erő az, amikor önmagunkká válunk és protekciónk lesz Istennél...mindig is volt, csak annyira eltompultunk, hogy ezt már nem láttuk meg, nem is engedték, hogy lássuk.
Azt mondták, hogy másra kell számítanunk, mert önmagunk kevesek vagyunk.
Folyamatosan tompultan éltünk és még erre az alkohollal is rásegítettünk.
Az alkohol pillanatnyi megnyugvást ad, valahol érthető.
Ebben a K(á)OSZban nagyon nehéz nem fals dolgokba ütköznünk.
Lépten-nyomon bombáznak minket mindenféle önmagunktól eltávolító dolgokkal, a szeretet, a jóindulat fényébe öltöztetve, miközben csak az üzleti érdekek vannak a szemek előtt.
Egy ilyen világban nem egyszerű megismerni önmagunkat.
Aki egyre jobban megismeri magát, annak fájni fognak ezek a dolgok.
Persze egyre több elfogadással tudunk majd lenni, de addig is rögös, kemény út vezet.
Aki ezen az úton van, szeretettel üdvözlöm.
Nem vagy egyedül...látod, itt megyek melletted...megfogjuk egymás kezét?

Szeretettel,
izi

Nincsenek megjegyzések: