De tegnap megláttam egy hatalmas táblával és megvettem. Nem bántam meg, a gyermekeim is csodálkoztak azon, hogy mi történt velem.
Soha ne mond, hogy soha.
A pacalpörköltre még azért azt mondom.
:)
A vegetáriánus életmódom 10 éve alatt sokszor kijelentettem, hogy én bizony már soha nem fogok húst enni.
De jött egy pillanat és hirtelen megkívántam a sült házi kolbászt, mustárral.
KOmoly dolgok ezek. :D
Ezek után egy páran hitetlennek nyilvánítottak a vegetáriánus ismerőseim közül. :D
Hatalmas dogmatizmus uralkodik egyébként az életnek olyan területén is, amit el sem hinnénk.
Sőt fanatizmussal vegyített álszentség.
A jót úgy címkézik fel, hogy ha abba az intervallumba beletartozik, amit ők képviselnek, akkor szimpatikus, ha nem, akkor bizony már nem az.
Én azt tapasztalom, hogy mind a húsevők és mind a vegyes táplálkozást előnyben részesítők, és a növényi étrenden élők között is ott van az ember.
Igazán értékes emberi tulajdonságokkal felruházva.
Minden azon múlik, hogy hol tartunk az önmagunk megismerésében, ezáltal tudjuk tolerálni a másságot.
És itt nem azon tábort erősítem, ami a szélsőséges másságot akarja középútnak beállítani.
Csak az a lényeg, hogy minden embernek vannak szélsőségei, olyan pillanatai, életszakaszai, ahol a meg kell tapasztalnia a nagyon mást ahhoz, hogy az egyensúlyát megtalálja.
Az egyensúlyunk soha nem statikus, mindig van egy intervallum, ami az adott lelkiállapothoz mérten engedi meg a kilengésünket.
Egyszer volt egy kliensem, aki nagyon utálta a sárgadinnyét.
Amikor eljött hozzám, "véletlenül" ott volt az asztalomon egy tányéron egy nagy szelet belőle.
Meglátta és meg is undorodott tőle.
Ezek után elkezdtük az oldást, ami látszólag teljesen másról szólt, mint a dinnye.
De ahogy befejeztük, azt mondta, hogy ha lehet, enne a dinnyéből.
Megkínáltam és nagyon finomnak találta.
Azóta szereti.
Ezek azok a dolgok az életben, amik visszaigazolják azt, hogy mennyire röghöz kötöttek vagyunk egyes dolgokban, amivel semmi tudatossággal nem rendelkezünk és az életünkre gyakorolt hatásai révén megannyi korlátot állít ez elénk.
"Soha ne mond, hogy soha!"
Az igazi szabadság az, amikor a tudatalatti rétegeink kényszerítő erejű rétegeivel egyre tisztábban leszünk.
De ami még nagy korlátunk , az nem más, mint az, hogy elszakadtunk a szellemi birodalomtól, olyannyira, hogy egy független ásványi testnek érezzük magunkat, akinek az a dolga, hogy átgázoljon másokon , hogy a saját érdekeit érvényesítve létjogosultnak érezhesse magát.
Idáig fajult az emberiség.
Véletleneknek tekinti az életében azokat az eseményeket, amik a legnagyobb figyelmeztetéssel akarnák őt ébreszteni.
Innen a legnehezebb felébredni.
Sokunk tapasztalja azt a nehézségi erőt, ami a lelkünkre tud ülni, ami úgy érezteti, hogy nemsokára összeroppanunk.
Ezt a modern tudomány stressznek hívja , úgy érzi felfedezett valamit, amikor egy ember nevéhez kötve beszél róla.
Pedig ezen állapotok valóságossága már akkor megkezdődött, amikor az ember elszakította magát a szellemtől.
A lelkét tekinti a legmagasabb lénytagjának és ezáltal akar meggyógyulni.
De így nem lehet.
Mégis ebben a bűvkörben tartják az emberiséget és még mindig nem akar felébredni a skizofréniájából., a szellem lehasadásából, hogy újra visszacsatolódjon, amit úgy is neveznek, hogy religio.
Amíg ez nem tudatosul érdembeli gyógyulás nem történik meg.
Kívánom, hogy legyen egyre több tudatos pillanatod.
Tegnap volt az első olyan nap az életemben, mióta fotózok, hogy kivittem magammal a gépemet és egyetlen egy képet sem csináltam. A retinámon rögzült a látvány.
Ölellek.
Ui:
Csak a kelet nem elég már a léleknek(lelkünknek), ahogy nem elég a nyugat sem.
Kettő között van a lényeg, az ötvözetéből.
Ezért is, aki jelenleg csak a keleti szellemiségben véli megtalálni az egyensúlyát, vagy csak a nyugati vallásokban talált üdvösségre, az élet még tartogat meglepetéseket abból kifolyólag,
hogy ezen "biztonságuk" ideiglenes.
A lelki egzisztencia középen van.
A puding próbája az evés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése