mertmindigvanremény

https://www.youtube.com/watch?v=8UXircX3VdM


Sötétben tapogatózunk, miközben azt hisszük, hogy éberek vagyunk a nap folyamán, mert látjuk, hogy világos van és süt a Nap.
Látszólag értelmes dolgokat teszünk, aminek van igazán értelme, miközben a legfontosabbról elfeledkezünk.
Belénk nevelt sztereotípiáinkkal ítélkezünk egy fizikális külsőből, egy élethelyzetből, ami alatt fel sem tűnik, hogy olyan mintákat követünk, ami automatikusan dönti el a hozzáállásunkat.
Az igazi szembesüléseinktől rettegve minden más csinálunk, csak azt nem, hogy végre teljesen egyedül maradva meglássuk azt, ami rejtve motivált bennünket ezidáig.
Miért vagyunk ilyenek?

Mert szeretjük a kényelmet, a megszokottat, azt, amiben igazán nem kell a fülünk botját sem mozgatni.

Viszont, ha mégis megmozdítanánk, akkor a "barátok" népes serege azonnal akcióba lépne, hogy ezt még egyszer meg ne tegyük.
A lemorzsolódás ideje lesz ez, ha többször is megtesszük.
Aki igazán számít az velünk marad, mert jól tudja, hogy min megyünk keresztül.
Számára a legfontosabb az igazi lényünk, akit ő nagyon szeret.
Bennük mindig megbízhatunk.
A külsőségek tompító erejétől elvakult ismerőseink majd igyekeznek bemószerolni, igyekeznek rossz képben feltüntetni.
De ezen próbálkozások hatástalanok, ha bennünk az önvalónkkal szoros kapcsolat van, mert a hamis ítélkezések nem tudnak behatolni a lelkünkig.
Megérintenek ugyan, de csakis addig, amíg le nem poroljuk magunkat és mosolyogva szép életet kívánunk nekik.

Legyen egyre több teljes pillanatod.

Ölellek.

.