Olyan nehéz viszont újra felépíteni.
Könnyen megszokjuk a jót, azt, ahogy valaki felénk szeretettel viszonyul és minden gondolatában ott vagyunk. Ha ezt egy idő után természetesnek vesszük, akkor visszaélünk azzal az erővel, ami a kölcsönösségen alapszik.
Az igazi áramlás abban a kölcsönösségben van, aminek az alapja a teljes szabadság.
Nem szabad ezzel visszaélni.
Természetesnek venni más felénk irányuló figyelmét nagy baklövés.
Annyira vágyunk az igazi kölcsönösségre, amiben a szabadságunk azért adott, mert nem tudnak a régi, már nem szolgáló beidegződéseink felszínre törni.
Ez egy áldott állapot.
Megéltem ezt veled.
Te is velem.
Megéltétek már ti is, de amikor az egyik fél félelme eluralkodik, akkor borul az egyensúly.
Különböző sztereotípiákat kezdünk a másik félre ráaggatni, ami persze nem tudatosan indul, de a végére már annyira erősen jelen van, hogy a harmóniából feszengés lesz.
Annyira vágyom erre az érzésre, ahol igazán éljük a napi dolgainkat, miközben jól tudjuk, hogy valaki vár ránk, bízhatunk valakiben, ha szükséges azonnal ott van velünk, hogy megöleljen.
Megöleljen, mert annál finomabb, jobb érzés nincs a lelkünknek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése