más

Mindenki más. Sőt, idővel még másabbá változik.
Az is lehet, hogy két totál ellentétes jellem egy idő után hasonló lelkiállapotban  konszenzusra jut.
Ezek a furcsa pálfordulások mindig abból fakadnak, hogy a lélek rádöbben arra, hogy nem arról kell szólnia az életének, amiben eddig volt, amibe beleszületett, amit rákényszerített a  környezete akár tudatosan is.
Lelkünk formálása, felébredése mindig a  próbatételeink véghezvitelének minőségétől függ.
Ezen összefüggések tudatos felismerése is azon feladataink közé tartozik, ami része önmagunk keresésének.

Többnyire egyáltalán nem törődünk azzal, hogy a lelkünk egészsége milyen, vagyis nem azzal a tudatossággal állunk hozzá, mint a testünk higiéniájának megőrzéséhez.
Pedig ugyanolyan fontos.
Legtöbbünk nem tudja a lélek és a szellem közötti különbséget, mégis magas szintű beavatásról, önismeretről beszél.
Idővel persze mindenki rádöbben majd arra, hogy mennyire meg van vezetve a média és egyéb gyorstalpaló személyiségfejlesztő tréningek által, aminek igazán nincs stabil lelki erőt biztosító szellemi alapja.
De szeretünk gyorsan extraszenszekké válni, mert az annyira népszerű és nehogy kimaradjunk már belőle mi sem.
Ezek után már az is következik, hogy mindenkit azonnal meggyógyítunk.
Mennyire fals ez, mennyire nem logikus, mégis bedőlünk ennek, mert nem akarunk igazán gondolkodni, az már nehéz.
Aki hatással tud érdemben lenni másokra, annak az élet által adatott beavatásokon túl kell esnie, mert mihez is nyúlnánk, ha bennünk az adott feladat még nincs oldva, amit a hozzánk segítségért fordulóban szeretnénk oldani.
Annyira el vagyunk tévedve, mégis hatvanhatodik előző életeinkben járkálunk, nem zavarva bennünket az a tény, hogy a szellemi világot a fizikális érzéki valóság képzeteivel nem lehet leírni.
Kit érdekel ez!!??
Minek ezzel foglalkozni??
Minek a mi lelkünket finom tudatos jelenlétünkkel simogatva ápolni, elég csak úgy hűbelebalázs módjára tudatlanul belekontárkodni.
Amíg ez a felismerés nem jön, addig semmi érdembelit nem fogunk tapasztalni, maximum csodás azonnali gyógyulásokkal hazudunk magunknak, amiknek az ereje egy-két nap alatt eltűnik és az adott nehéz helyzetben már semmihez nem tudunk nyúlni, mint kapaszkodóhoz.
Lelki stabilitásunkban egyre több biztonságos kapaszkodót építettünk, ami nem engedi meg, hogy akkorát essünk.
Az ilyen emberek már egyre több olyan tapasztalattal rendelkeznek, amivel segíthetnek érdemben másokon.
Logikus.
De ezek az emberek is eleshetnek, sőt, ha olyan részéhez érkezik az életük, amiben egy olyan rész fakad fel a lelkük legsötétebb bugyraiból, aminek feloldásához az eddigi legtöbb erő kell, akkor bizony fura helyzeteket hozhat az élet.
Aki úgy véli, hogy sérthetetlen, vagy aki úgy beszél másról, hogy  sérthetetlen, az megint csak el van tévedve, mert nem ismeri a lélek mélységeit és azt, hogy az ember mindig ezt a lelket kutatja azáltal, ahogy él és szembesül az élet adta helyzetekkel, ezért is kell konfrontálódnunk folyamatosan és nem hibernálhatjuk magunkat ezer évig.
Aki megértette ezt, az számomra nagyon ismerős szinte azonnal.
Csodálatos találkozások ezek.
Mert igen is vannak jószándékú emberek a Földön, akikben a moralitás már igazán utat tört magának.
Ezen emberek szemébe nézve láthatunk valami megnyugtatót.
Jelenlétükkel békét sugároznak, érintésükkel emelnek.
Nem csoda gyógyítók ők, nem spirituális egójukat hirdető extraszenszek, hanem egyszerű, kedves, jószándékú emberek.
De ők is eleshetnek még.
Csak rövidebb ideig hemperegnek a porban, hamarabb leporolják magukat és elfelejtik a sérelmeiket.
De ez is idő, ami egyénenként változó.
Mások vagyunk.
A lelkünk mindig mozgásban van.
Vagy abban az energiában, ami önmagunk felé húz, vagy ami eltávolít.
Aki tudatosabb, annak tényleg egyre több tudatos pillanata van, egyre többször azon energiákban él, ami önmaga felé segíti.
Gondolataink mögött van egy eleven szellemi minőség, egy szellemi eszencia, ami megint csak feledésbe merült.
Fontos ennek a tudatosítása is.
 Folyt. köv.

Mindenki más. Sőt, idővel még másabbá változik.
Az is lehet, hogy két totál ellentétes jellem egy idő után hasonló lelkiállapotban  konszenzusra jut.
Ezek a furcsa pálfordulások mindig abból fakadnak, hogy a lélek rádöbben arra, hogy nem arról kell szólnia az életének, amiben eddig volt, amibe beleszületett, amit rákényszerített a  környezete akár tudatosan is.
Lelkünk formálása, felébredése mindig a  próbatételeink véghezvitelének minőségétől függ.
Ezen összefüggések tudatos felismerése is azon feladataink közé tartozik, ami része önmagunk keresésének.

Többnyire egyáltalán nem törődünk azzal, hogy a lelkünk egészsége milyen, vagyis nem azzal a tudatossággal állunk hozzá, mint a testünk higiéniájának megőrzéséhez.
Pedig ugyanolyan fontos.
Legtöbbünk nem tudja a lélek és a szellem közötti különbséget, mégis magas szintű beavatásról, önismeretről beszél.
Idővel persze mindenki rádöbben majd arra, hogy mennyire meg van vezetve a média és egyéb gyorstalpaló személyiségfejlesztő tréningek által, aminek igazán nincs stabil lelki erőt biztosító szellemi alapja.
De szeretünk gyorsan extraszenszekké válni, mert az annyira népszerű és nehogy kimaradjunk már belőle mi sem.
Ezek után már az is következik, hogy mindenkit azonnal meggyógyítunk.
Mennyire fals ez, mennyire nem logikus, mégis bedőlünk ennek, mert nem akarunk igazán gondolkodni, az már nehéz.
Aki hatással tud érdemben lenni másokra, annak az élet által adatott beavatásokon túl kell esnie, mert mihez is nyúlnánk, ha bennünk az adott feladat még nincs oldva, amit a hozzánk segítségért fordulóban szeretnénk oldani.
Annyira elé vagyunk tévedve, mégis hatvanhatodik előző életeinkben járkálunk, nem zavarva bennünket az a tény, hogy a szellemi világot a fizikális érzéki valóság képzeteivel nem lehet leírni.
Kit érdekel ez!!??
Minek ezzel foglalkozni??
Minek a mi lelkünket finom tudatos jelenlétünkkel simogatva ápolni, elég csak úgy hűbelebalázs módjára tudatlanul belekontárkodni.
Amíg ez a felismerés nem jön, addig semmi érdembelit nem fogunk tapasztalni, maximum csodás azonnali gyógyulásokkal hazudunk magunknak, amiknek az ereje egy-két nap alatt eltűnik és az adott nehéz helyzetben már semmihez nem tudunk nyúlni, mint kapaszkodóhoz.
lelki stabilitásunkban egyre több biztonságos kapaszkodót építettünk, ami nem engedi meg, hogy akkorát essünk.
Az ilyen emberek már egyre több olyan tapasztalattal rendelkeznek, amivel segíthetnek érdemben másokon.
Logikus.
De ezek az emberek is eleshetnek, sőt, ha olyan részéhez érkezik az életük, amiben egy olyan rész fakad fel a lelkük legsötétebb bugyraiból, aminek feloldásához az eddigi legtöbb erő kell, akkor bizony fura helyzeteket hozhat az élet.
Aki úgy véli, hogy sérthetetlen, vagy aki úgy beszél másról, hogy  sérthetetlen, az megint csak el van tévedve, mert nem ismeri a lélek mélységeit és azt, hogy az ember mindig ezt a lelket kutatja azáltal, ahogy él és szembesül az élet adta helyzetekkel, ezért is kell konfrontálódnunk folyamatosan és nem hibernálhatjuk magunkat ezer évig.
Aki megértette ezt, az számomra nagyon ismerős szinte azonnal.
Csodálatos találkozások ezek.
Mert igen is vannak jószándékú emberek a Földön, akikben a moralitás már igazán utat tört magának.
Ezen emberek szemébe nézve láthatunk valami megnyugtatót.
Jelenlétükkel békét sugároznak, érintésükkel emelnek.
Nem csoda gyógyítók ők, nem spirituális egójukat hirdető extraszenszek, hanem egyszerű, kedves, jószándékú emberek.
De ők is eleshetnek még.
Csak rövidebb ideig hemperegnek a porban, hamarabb leporolják magukat és elfelejtik a sérelmeiket.
De ez is idő, ami egyénenként változó.
Mások vagyunk.
A lelkünk mindig mozgásban van.
Vagy abban az energiában, ami önmagunk felé húz, vagy ami eltávolít.
Aki tudatosabb, annak tényleg egyre több tudatos pillanata van, egyre többször azon energiákban él, ami önmaga felé segíti.
Gondolataink mögött van egy eleven szellemi minőség, egy szellemi eszencia, ami megint csak feledésbe merült.
Fontos ennek a tudatosítása is.
 Folyt. köv.