most

Mindig vannak újabb rácsodálkozások az életemben.
Jó érzés ez, mert a mélypontok fájdalmainak mindig van egy ellenképe is, amit így élek meg, ilyen csodának.
Szeretni a legszebb és a legjobb dolog a világon.
Ha csak szeretet van bennem, akkor minden meg van bennem.
Ez a teljesség.
Volt egy nagyon nehéz éjszakám, talán ilyen nehéz még soha nem volt.
Valami megváltozott bennem., az értékrendemben történt valami változás.
Nem igazán tudom még ezt leírni, de az érzés a lelkemben él.
Talán ez megint egy mérföldkő, amire mindig emlékezni fogok.
A legmélyebb fájdalmamban született meg ez az érzés, amikor azt éreztem, hogy mennyire értéktelen az élet, ha csak a külsőségeknek és elvárásoknak élünk, ha csak a birtoklás van bennünk egy kapcsolatban.
Kik vagyunk mi, hogy elvárásaink szüntelenül kínoznak, mert érdek nélkül, elvárás nélkül nem tudunk szeretni?
Senkik sem vagyunk akkor, egy nagy nullák, akik csak hirdetik a szeretetet, miközben nem is tudják mi is az valójában.
De ez csakis azért lehet, mert nem vagyunk biztosak magunkban.
Mert önmagunk bizonytalansága mindig a másik félben keresi a biztonságát, a visszaigazolást arra, hogy szeretve van.
Ezért is birtokolni akar.
Ezt a legnehezebb bevallani magunknak, mert az önkép, amit az egónk alkotott magáról lerombolódik.
Az álszentségünk ideje lejárt, mert minél tisztábban megismerjük magunkat, annál kevesebbszer szeretnénk már hazugságban élni.
Az őszinteség ideje kezdődik el, legfőképpen magunkkal szemben. Ez a folyamat persze folyamatos, de vannak erősebb, sarkalatosabb szakaszai, ahol igazán feleszmélünk.
Az esti eszmélésem is ilyen volt, talán sikerült átadnom ezt írásban most.