"Kíméletlenségemmel becsüllek én, olykor gyilkol a simogatás"...
Pedig, ha vissza emlékszel mindig ott voltam, amikor bajba kerültél...hozzám fordulhattál.
De volt egy pillanat, amikortól úgy éreztem, hogy már nem szolgál téged ez a simogatás...úgy éreztem, hogy a sok simogatást már elvárod.
Eleinte, amikor vissza estél újra megsimogattalak, mert volt sok energiám simogatni...nem spóroltam vele...most viszont én is egy olyan pontomra értem, ahol már azt éreztem, hogy nem tudlak tovább simogatni...megéreztem az elvárásaidat.
Csüngtél rajtam és ezt nem vetted észre...egyre terhesebbé vált ez nekem, mégis hagytam.
De csak gyengültem...nem foglalkoztam magammal és te csak követelőztél tovább.
Ekkor döntöttem és kíméletlenül előtört belőlem a szó, amit Te bántásnak véltél.
Vedd észre magad...ez a dolgod most és vedd észre, hogy mit jelent az elfogadás.
Talán megértesz egyszer...egyszer te is leszel kíméletlen a legnagyobb szeretetedből kifolyólag...majd emlékezni fogsz ezekre a sorokra...erőssé csak akkor válunk, amikor megértettük, mi is az az elfogadás.
Szeretettel,
izi
ui...emlékszem, amikor én is ebben a cipőben jártam...elvártam, hogy simogassanak...sajnáltattam magam, mert akkor simogattak...persze nem szándékosan voltam ilyen, jó mélyről fakadt fel belőlem...egy régi életem tehetetlenségének visszahatása volt, a jelenlegi életemre...észre sem vettem és koldultam a simogatást...köszönöm, annak, aki erre felhívta a figyelmemet azzal, hogy nem volt hajlandó tovább simogatni és kíméletlenségével becsült...köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése