2010. május 29., szombat

megoldani a megoldhatatlannak tűnőt

Amikor elváltam úgy éreztem a becsapottságom ellenére, hogy megszabadultam valamitől, valakitől, ami az életemet megnehezítette.
Megkönnyebbülés volt számomra a gyerekekkel maradni, egy cseppet sem éreztem, hogy ez teher lenne számomra.
Imádtam azokat a pillanatokat, amikor hármasban voltunk és felszabadultan játszottunk.
Annyi kedves pillanatom van amire szívesen gondolok vissza.

Ennek ellenére mostanság nagyon sok csatát vívtam a Lányommal, Alexandrával.
Benne azért régebben is több ellenszegülésre való hajlam volt, mint Balázsban.
Valahol ezért Balázzsal sokkal jobban kijöttem mindig.
Ezt nem tagadhatom el magam előtt sem, mert ez az alapja annak is, hogy Szandrával a csatáimat még játszom.
Könnyű azt szeretni, aki együttműködőbb, aki nem lázadó.

Szóval, amikor elváltam úgy gondoltam, hogy megoldódott valami, az Anyjukkal való konfliktus csendesült bennem és ez nagyon jó érzéssel töltött el.
Idővel viszont a megoldatlan szálak jelentkezni kezdtek Szandránál.
Egyre jobban kezdte tükrözni ugyanazon dolgokat, amik az Anyjában idegesítettek.
Döbbenetes volt felismerni ezt.
Szinte ugyanazokat a játszmákat kezdtük el eljátszani, mint annak előtte az exemmel.
A legjobban utált dolgaim között a hazugság van.
Szandrát egyre többször kaptam azon, hogy ebben a minőségében tanít engem...persze ezt akkor nem így fogtam fel, hogy tanít:-).
Ezek a dolgok egyre krónikusabban jelentkeztek.
A lelkem sokszor üzent apróbb tünetekkel, hogy vegyem már észre, hogy ne álljak annyira ellen ezeknek a dolgoknak, csak legyek elfogadóbb és belátóbb.
Vegyem észtre, hogy a struccpolitika csak ideiglenesen hozza meg a fellélegzést.
Ez a krónikusság egy idő után előhozott bennem egy olyan tünetet, ami mellett már nem tudtam elmenni, mert szinte minden nap jelentkezett és nem hagyott nyugodtan.
Általában a lelkünk ilyenkor viszketéssel jelzi azt, amit el akarunk tüntetni úgy, hogy nem oldottuk meg, nem oldottuk meg magunkban.
Gondolom sokaknak volt már hasonló érzésük. A legtöbb esetben nem a tisztátalanságunk az oka annak, hogy vakarózunk.
Amikor valami viszket, annyit jelent, hogy a felszínre törni akaró dolgainkkal nem akarunk szembesülni, nem akarjuk megoldani.
A bőrünk a határvonalunk...alatta ott van a probléma és mi már a tudatalattinkból kifolyólag felszínre akarjuk vakarni...mert tudatosan nem vagyunk hajlandók ezt megtenni.
Ha el is mondják nekünk, hogy mi velünk a hiba, akkor el sem akarjuk ezt hinni.

Ilyenkor érdemes az imáinkba foglalni azt, Hogy "segíts megoldani a megoldhatatlant".
Ez egy csodálatos mondat...ebben annyi minden benne van, annyi alázat és elfogadásra való szándék, szeretet.
Egyszer eljutunk erre a pontra, ahol már észre vesszük, hogy az egónk mennyire torz világot képvisel és mennyire nem engedi, hogy együttműködjünk a világgal.
Mindenki gyors megoldásokat akar, ezért az orvosokhoz fordulva hirtelen tüneti kezelést akar.
Újabb struccpolitikánk még erősebb tüneteket produkál a kisebb enyhülés után.
Ezt eljátsszuk sokáig...miután a belátásunk első szikrájaként másfelé fordulunk segítségért.
Az egó rögtöni megoldás követelései alább hagynak és imáink alázatosabbá tesznek minket.
Nem adnak ingyen semmi, bármennyire is szeretnénk.
Amiért megdolgoztunk az lesz a miénk.
Nem szabad bedőlni annak, hogy régi energiás dolog a sok munka.
Igen, lesz lehetőség, amikor már zsigerből cselekedjük a helyén valót, de a keresztjeink levétele nem piskóta dolog.
Ezért is az alázattal teli ima és az elfogadásra való szeretettel teli hajlam, szándék hozhatja csak meg a megoldásunkat. Ezért meg kell dolgoznunk.
Amikor megdolgoztunk a viszketés is megszűnik, vagy bármilyen gyötrő testi tünetünk.

Ma reggelre valami megvilágosult bennem. Éreztem tisztán annak az erőnek a jelenlétét, amit a régi hagyomány Parakleitosznak nevez, ami nem más, mint a Vigasztaló.
Ez az energia nem más, mint a Szent Szellem...a női, anyai energia...ami lágyan magához ölell és minden sejtünkben kifejti hatását.
Egy felismerést hoz, egy elfogadást, ami megengedi, hogy egy olyan emberben is meglássuk a szépet, akiben eddig nem láttuk.
Minden emberben ott van a szépség, a jóra való szándék, a szeretetre méltóság.
Amikor a megoldhatatlan dolgaink megoldásáért imádkozunk, nem egyértelmű megoldást fogunk kapni, csak lehetőséget, hogy kimutassuk azt, ami bennünk isteni.
A Szent szellem működéseként olyan dolgokat is el tudunk fogadni(ami nem jelenti azt, hogy azzal a személlyel találkoznunk is kell és nyalni-falni), amit eddig nem...ezért egy megkönnyebbülés érzés lesz úrrá rajtunk.
Ma Szandrával kapcsolatban is megéreztem...végre.
Érdekes ez, egyre jobban átlátom a dolgokat.
Egyre jobban érzem, hogy Szandra mennyire szeretetre méltó.

Tegnap, ennek tükreként nagy változást éreztem Szandrán(tehát magamban történt valami változás).
Szandra, aki állandóan az iskolás társai nyomása alatti megfelésben élt, tegnap úgy döntött, hogy nem érdekli, hogy mit gondolnak róla a többiek...ezért felvállalt olyan dolgokat is, amit eddig nem mert.
Amikor hazajött ezt elmondta és annyira éreztem rajta, hogy valami nagy felismerésben volt része.
Érdekes módon újra odabújik hozzám.
Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy az ehhez kapcsolódó testi tünetem milyen gyorsan rendeződik:-).
Az tuti, hogy rendbe jön.

Sok szeretettel,
izi

ui...azt érdemes tudni, hogy a Női aspektus a bölcsességgel azonos...azzal az erővel azzal a Szellemmel, ami bennünk akkor dolgozik, ha kinyilvánítjuk felé a szándékunkat.
Mihály, aki a Földünk régense jelenleg(régens:ideiglenes uralkodó, védő)abban a szerepben van, hogy olyan kozmikus bölcsességgel lásson el minket, ami megóv minden sallangtól, ami félre vezethet attól, hogy igazán egységtudatúan önmagunk lehessünk.
Ezért is fontos tudni, hogy milyen nagy szerepe van az Emberiség szellemi átalakulása szempontjából.
Az a bölcsesség, ami rajta keresztül érkezik női aspektusú(kozmoszból)...a másik, ami már a lelkünkben él az a krisztusi impulzus erő(már nem a kozmoszban), ami a mindent átható szeretetet képviseli...de önmagában a női aspektusú bölcsesség nélkül nem elegendő a mai korban...ezért ennek a kettőnek az ötvözetét kell magunkban éreznünk.
A kozmikus bölcsesség, (Szellem)adja a kelyhet, ami felfogja Krisztus keresztfáján lecsurgó szent vérét...ez a Szent Grál...amin mindenkinek a saját neve van(ha már idáig eljutott)...ebből kell innunk...akkor jön el az igazi megértés, a türelem, a megbocsátás...ez az igazi megváltás, ami az emberiséget oda viszi, ahol az egymás szeretete és béke van.
Nem Jézus(nem fontosabb, mint Krisztus, ennek ellenére egy példával szolgált számunkra, ami követendő, de semmiképpen sem emelendő Krisztus fölé) a fontos, hanem az az erő(krisztusi erő, impulzus), ami benne is munkálkodott, ahogy most bennünk is munkálkodik, hogy a változásainkat ne tragédiaként éljük meg.

Legyen meg Uram a te akaratod. video

Nincsenek megjegyzések: