gondolatok

Van egy testünk.
Kinek milyen...van, aki szereti, van, aki nem tud megbarátkozni vele élete végéig.
Fiatalon szinte teljesen természetes, hogy tele vagyunk energiával , szinte el sem képzelhető, hogy a friss bársonyos bőrünk esetleg idővel víztelen és ráncossá válhat.
Emlékszem gyermekkoromban, amikor Apám mellett feküdtem és nem értettem, hogy neki miért olyan érdes a keze.
Az életerő, ami ilyenkor átjár minket, ami minden sejtünkben egészséges anyagcserét biztosít ideálisan teszi a dolgát.
Persze vannak olyan gyermekek is, akik eleve valamilyen fogyatékossággal születnek.
Ez nagyon sokaknak érthetetlen és nem elfogadható.
Kérdezhetik is jogosan, hogy nekik ez miért járt?
Nekik miért nem adatott meg a mind a négy egészséges végtag, ők miért nem látnak, ők miért nem hallanak?
Ezek a kérdések biztos megfordultak már minden egyes érző ember agyában.

Gyermekként körbe-körbe futkosunk, szinte semmi energia vesztéssel.
 Ezt az idősebbek nem nagyon tudják elviselni, a legtöbbjük ilyenkor azt szeretné, hogy egy helyben tudjunk állni és így foglaljuk le magunkat, ami persze teljesen ellentmond annak, ami bennünk van.
De szisztematikusan megköveteljük egy energiával teli gyermektől, hogy ő is legyen mozdulatlan, ahogy mi is, mert már alig van energiánk.


A legtöbb gyermek még blokkok nélkül él.
Minél jobban eltávolodunk ettől a szép korunktól, annál több blokk keletkezik bennünk, ha nem vagyunk tudatosak.
Emlékszem arra, hogy soha nem értettem a felnőtteket, hogy miért is tesznek olyan dolgokat, és miért követelnek olyan dolgokat tőlem, ami már alapból sántít.
Sajnos az én szüleim, ahogy az ő szüleiktől látták, nem nagyon törődtek a testi egészségükkel.
Ennek ellenére szeretettel vettek körül a maguk módján.
Sajnos ezen következetlenségek mindig meghozták a gyümölcseiket.
Nagyon sokszor kaptam antibiotikumos kezelést, sokszor felszúrták a fülem.
Emlékszem, hogy mennyire gyűlöltem  orvoshoz menni, mennyire utáltam azt a szagot, ami ott volt.
Az akkori elvárások szerint szépen teletömtek mindenféle "gyógyszerrel", ha kellett, ha nem felszúrták a fülem.
Apám, annak ellenére, hogy szinte soha nem volt beteg, pedig nem élt egészségesen, most idősebb korára tapasztalhatta meg ezt a drasztikus beavatkozást, amit én is átéltem gyerekként.
Arra nagyon emlékszem, hogy mennyire vissza élt az egészségével...de ezt nem úszhatta meg , mert az az egészséges test, amit kapott, amire nem vigyázott leamortizálódott.
Láttam ugyanúgy sírni a fájdalomtól, ahogy egy gyerek sír...amit soha nem kívántam volna neki...de Isten nem ver bottal.
Egy biztos, aki nem törődik a testi, lelki, szellemi egészségével, az mindent learat, amit elvetett.

Vissza térve arra, hogy miért is születnek fogyatékossággal gyermekek?
 Amikor ezen életünket megéljük, lehetőségünk van változni, mindenkinek van lehetősége önmaga felé elindulnia.
Mit is jelent az, hogy önmaga felé elindulni?...egyszerűen annyi, hogy egészségesebbé válni.
Egy embernek általában van egy adott életére kiszabott feladata.
Ezek a feladatok nagyon különbözőek, de ha nem élünk azzal a lehetőséggel, hogy ezt a feladatunkat megtegyük, akkor a testünk jelezni fog.
Jelezni fog először apróbb izomfájdalmakkal a nyak körül, érezhetjük, hogy nyugtalanabbak vagyunk. Ezek az első fázisok.

Minél jobban ellene megyünk a feladatunknak(nyakasan), annál jobban beállhat a nyakunk és egy idő után már fordítani sem tudjuk a fejünket...de ezek az első apró tünetek, amiket egyre erősebben önmagunkkal szembesítő tünetek követnek.
Ezek alól a dolgok alól nem mentesül senki, csak az, aki már karma nélküli...de erről nem beszélek, mert hosszú lenne, így is hosszú lesz:-).
Szóval...minél jobban ellen megyünk annak, amiért ide születtünk, annál nagyobb testi tünetekkel kell szembesülnünk...ezek azok a dolgok, amik megálljt szabhatnak, ha figyelünk rájuk.
De nagyon sokan erre sem figyelnek, egy infarktus után, mint, ha mi sem történt volna ugyanúgy él, ahogy előtte.
Ezt el lehet húzni a halálunkig.
Minden egyes halogatás, ami azért van, hogy ne kelljen szembesülnünk a feladatunkkal víztelenebbé teszi  a testünket.
A pillanatnyi önző kívánságaink kielégítésének az előtérbe hozatala, amiről úgy véljük, hogy elfeledtetheti azt, amiért itt vagyunk a Földön is egy nagy hazugság...becsapjuk magunkat.
Így élünk le egy életet és így halunk meg.
Talán már tudja valaki a választ, hogy miért is születhet valaki fogyatékossággal.
Isten nem ver bottal, csak mi magunkat..saját magunkat.
Szinte hihetetlennek tűnhet, de átnyúlhatunk a mostani tehetetlenségeinkkel a következő életeinkbe is.
Amennyire nem voltunk tehetősek, annyira látszódik ez meg a következő megtestesülésünkkor.
A következő életünkben (megtestesülésünkkor)arathatjuk ezen életünkben elvetett dolgainkat.

Így már gyerekként szembesülnünk kell azzal, amivel nem akartunk szembesülni...így már rá vagyunk kényszerítve a változásra, akár úgy, hogy egész életet mozdulatlanul tölthetünk...ezen idő alatt lesz idő a gondolkodásra.

Ezen soraimmal nem ítélkeztem, hanem egyszerűen közöltem.
A fogyatékossággal élő embereket szeretettel ölelem és kívánom, hogy belátásra jussanak mihamarabb, hogy egy egészséges testben inkarnálódhassanak...

Hirtelen ennyi.
Szeretettel,
izi