"Nem az a lényeg, hogy emlékeznek-e rád hanem az, hogy mire emlékszel Te. Nem az a lényeg mennyire ismert el a világ...nem az számít mit hagysz itt, hanem az, amit magaddal viszel"
Ez a pár sor számomra mindent elmond.
Ahogy eltávolodtunk a szellemi birodalomtól, ahogy jelenleg megéljük magunkat, mi emberek...tényleg koldusok vagyunk.
Erről már írtam, de folytatom a gondolatomat.
Amióta csak az anyagot látjuk csak, amióta nem fogjuk meg Isten lábát, mert nem látható, érzékelhető a fizikai érzékszerveink számára...azóta koldulunk.
Maradandót akarunk, meg akarjuk mutatni az embereknek, hogy vagyunk valakik...másnak kell bebizonyítanunk ezt, mert mi magunk előtt SENKIK vagyunk.
Nem az a legnehezebb, hogy ezer ember elé kiállj és követeld a figyelmüket, hanem az, hogy a saját színpadodra kiállj és saját magadnak tapsolj a nézőtérről...meglátva magadban az erőt.
Ehhez nagyon sokszor kell egyedül lennünk, hogy olyan valamit gyűjtsünk, ami maradandó lesz, amit tovább tud vinni a lelkünk...igen, amikor egyedül vagyunk magunkkal, amikor kiállunk a belső színpadunkra és figyelemmel nézzük magunkat. Hallgatjuk a saját szívverésünket, a lelkünk hangját.
Ilyenkor nem dicsekedhetünk el másoknak, csak magunknak...ez eleinte nagyon nehéz, amikor úgy éltük le az eddigi életünket, hogy koldultuk az energiát másoktól...ezt nagyon meg lehet szokni.
Viszont kitartónak kell lennünk...előrelátónak, hogy így gyűjthetünk kincseket...így vihetünk valami maradandót magunkkal.
"Ne imádj bálványokat"...ugye így már érthető ez a mondat...számomra is szép lassan világosodik meg minden szó...régen sem beszéltek másként a beavatottak, csak akkor még a befogadóból volt nagyon kevés.
Most már egyre többen vagyunk, akik fel mernek állni a saját színpadukra...felállnak, kiállnak és megmutatják magukat maguknak.
A legérdekesebb ebben, hogy így sokkal több energiát nyerhetünk, hiszen így leszünk ÖNMAGUNK.
Aki önmaga az nem koldus...az egy csatorna, aki egyszerűen csak van.
Ez egy olyan állapot, amit, ha nem figyelünk, ha nem vagyunk elég tudatosak lerombolhatunk.
Lerombolhatjuk olyan dolgokkal, amik nem természetesek.
Ebből van jócskán...körbe vesznek ezek a mű dolgok...ebben élünk, szinte már beletörődve.
Amit sokan nem tudnak, hogy a hús nem csak savasít és hulla mérget tartalmaz... és egyéb kacifántos dolgokat...hanem szinte lehetetlenné teszi az önmagunk felé vivő utat. Megakadályozza a szellemi fejlődésünket.(eről írok majd bővebben...miért is van így)
Persze aki nem akar fejlődni, az mondhatja, hogy neki mindegy.
Valahol megértem, de ez nem fogja felmenteni attól, hogy a következményeket learassa.
Aki ezt megértette, az rájön, hogy nem divat hullám vonul végig rajtam, amikor ezekről a dolgokról beszélek.
Bevallom volt idő, amikor koldultam az energiát...úgy éreztem, hogy jobb vagyok, mint a másik...egy tudattalan felsőbb rendűség érzés uralt...de ezt is meg kellett tapasztalnom.
Mindenki eljut egyszer erre a szakaszra is, ahol fel kell ismernie, hogy, ha többnek képzeli magát, mint a másik, akkor még sehol sem tart...pontosan ott van, ahol a világ jelenleg, a verseny szellemben él.
Mostanában elszaporodtak a "gyógyítók".
Gyógyítónak nevezik magukat úgy, hogy verseny szellemben élnek.
Sokan bedőlnek a reklámjaiknak, mert a reklámok hazugság áradata már nem csak a materiális világban áraszt el minket...a pénz szagától mámorosan becsapnak másokat és magukat.
Persze az ilyen dolgokat is magával viszi a lelkünk, amikor másokat becsapva élünk.
Talán ezen is érdemes lenne elgondolkodnunk.
De a pillanatnyi örömök kedvéért mindent megteszünk, átgázolunk embereken, hogy kiélhessük a SZENVEDélyeinket, vágyainkat... amit furcsa mód soha nem sikerül csillapítanunk...mindig jelentkeznek, állati erővel törnek ránk, kényszerítve, hogy még többet birtokoljunk, hogy még több embert elnyomva bebiztosítsuk magunkat...
Szeretettel,
izi
2 megjegyzés:
Megjegyzés küldése