Az idő méhe

Sikertelenségeinkről pár gondolat.
Mostanában egyre többen beszélnek a sikerről. A csapból is az folyik.
Valahogy úgy tűnik manapság, hogy minden olyan ember, aki ezt tanítja sikerekben gazdag.
Sok embert ismerek, aki hasonló cipőben jár és tanítja a pozitív gondolkodást.
A sikertelenséget már említeni sem lehet.
Aki erről beszél arra nem jó szemmel néznek, holott ez is az élet ugyanolyan része, mint minden más.
Meg kell tanulnunk a sikertelenséget másként látni, a méltó módon gondolni rá, beszélni róla.
Minden sikertelenségünk az önvalónk megismerésének a mártírja...az alkotó tevékenységünk halottja.

Szeretettel kell körbe övezni, mert az életünk részeként tanított minket.
Az egy nagy butaság, amikor azt állítják egyesek, hogy nem szabad azokról a dolgokról beszélnünk, amit nem szeretnénk az életünkben.
Ebbe a kategóriába tartozik a sikertelenség is.
Félünk beszélni ezekről, mert az van bennünk, hogy ezzel felerősíthetjük. Holott pontosan az ellenkezőjét váltjuk ki.
Azt, hogy elveszti töltését, elveszti erejét...mert már nincs rá szükség.
Ha félünk beszélni róla, azzal adunk neki lehetőséget, energiát.

Az idő nagy úr.
Az idő méhében sok csíra van születő félben.
Nem minden csíra kel ki...nem minden, ahogy a természetben sem sikerül minden...ezek ugyanolyan sikertelenségek, mégsem dől össze a világ.
A tengerben számtalan csírából vajon hány élőlény sarjad ki?...nem annyi, amennyien eredetileg voltak. Ez természetes, ahogy bennünk is természetes dolog a sikertelenség.
Az idő méhe szüli meg az időtlenséget.
Idővel minden tévedésünket áldani fogjuk.
Elfogadjuk azt is, ha most is egy tévedésünk gyümölcsét aratjuk...érezzük, hogy minden a legnagyobb rendben van.