Azon agyaltam ma megint, hogy miért kaptam meg az élettől azt a kegyet, hogy egyedül nevelhessem a két gyermekem.
Egyre jobban körvonalazódnak a dolgok bennem. Eleinte(8 éve) jól estek a dicséretek, hogy milyen rendes apuka vagyok és hogy minden elismerésük, azért, mert bevállaltam.
Nem értették sokan, hogy miért is hagyja el az anyjuk a méhének gyümölcseit.
A mai napig nem értik sokan, de szerintem én sem érteném, ha ezt nem a karmikus oldalról közelíteném meg.
Már régen beszéltem erről, de most megint kikívánkozott belőlem, talán egy kis figyelemre van szükségem. Utána megnyugszom és megy a rendes kerékvágásban tovább minden.
Az utóbbi időben nagyon fáradt voltam...igazán az az állandó figyelem, ami megszakítás nélküli szinte ezt eredményezte.
Valahogy úgy éreztem mindig, hogy nem fáradok el.
De kénytelen vagyok belátni, hogy bizony én is elfáradhatok.
Erre még a sok egyéb is rájön, ami ripsz-ropsz előkerül mint tudjuk, amikor leértékeljük magunkat.
Szóval a volt feleségem már annyit sem viszi a gyermekeit el, mint eddig.
Még távolabb költözött, ami egyértelmű jele annak, hogy semmi változást nem hozott ez a 8 év gyermek nélküliség benne.
Szóval ezt ép ésszel felfogni nem lehet.
Egy anya józan ésszel ilyet nem csinál.
Itt tényleg csak olyan verzióval lehet elkönyvelni a dolgot, hogy valamit törlesztek. hogy mit?...még nem jöttem rá, csak sejtéseim vannak.
talán ugyanilyen voltam, mint ő...és nem voltam rendes anya.
Talán ezért is kell egy másik megtestesülésemben, ráadásul férfiként ezeket a dolgokat megélnem. Mondjuk azt soha nem felejtem el, amikor Balázst még jó sokáig pelenkáztam, nagyon kicsi volt még, amikor szétváltunk. Csodálatos élményeket éltem meg velük...olyanokat, amiket semmivel nem cserélnék el.
Akkor soha nem voltam fáradt, soha meg nem fordult a fejemben, hogy magamra is kell idő. De mostanában már egyre sűrűbben kívánom, hogy legyek szabad.
Annyiszor gondoltam, hogy elmegyek valahová és vissza sem jövök, ezek a reménytelen pillanataim gondolatai.
De magam is tudom, hogy ilyet soha nem tennék meg.
Most talán sajnálom magam, de azért én is megengedhetem magamnak azt, hogy sírjak.
Nagy leckét kaptam...
Biztos, hogy ezt vállaltam és meg is érdemlem, de tényleg szeretném már ezt lerendezni, tisztázni magamban.
Eljutottam oda, hogy semmit nem fogok magamban tartani. kiírom magamból... folyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése