...és már ítélünk is...

Egy társkereső oldalra írtam ezeket a sorokat, az ottani naplómba...úgy gondoltam, ide sem árt feltenni.

Elfogadni mindent, ami van.
Nincs ennél nagyobb feladatunk.
Gyermekkorunktól kezdve minden arra készít fel minket, hogy ne ítélettel legyünk, hanem elfogadással.
Ez a feladat egyetemes, mindenkinek megadatott.
Nem kivétel az, aki jólétben él és az sem, aki nélkülöz.
Tele vagyunk előítéletekkel.
Olyan mélyen gyökereznek bennünk, hogy észre sem vesszük és már ítélünk is.

Nem egyszer kaptam magam az utóbbi időben azon, hogy elítélek valamit, vagy valakit.
Aki már rajta kapta magát, az egy kicsit közelebb van önmagához, mert aki még nem, annak egyáltalán fel sem tűnik, hogy mit tesz.
Sőt...ha mondjuk neki, akkor felháborodik és nem ismeri be, mert nem lát magára.
Ez megállapítás, nem ítélet, a félreértések elkerülése végett.
Közlés...tudatosan.
A legnehezebb elfogadni az olyan embereket, akik még be sem látják, hogy ítélkeznek.

Szóval...a múltkor rajta kaptam magam, hogy megvető gúnnyal nézek egy idős nőt, mert olyan ruhában volt, ami számomra nagyon idegesítő.
A pénztárnál álltunk, ő háttal nekem.
Emlékszem, hogy mindig nagyon idegesített az, hogy falun az emberek olyan szörnyű ruhákban jártak és ez nekem mindig is a begyepesedett gondolkodással volt egyenrangú.
A bigott templomba járással, a disznóvágással, a dohos illatokkal, a változni nem akarással.
Ahogy ott állunk észre vettem, hogy mennyi gyűlölet szorult belém hirtelen.
Fura volt, hogy pofázok általában a szeretetről és én meg gyűlölettel vagyok egy ember iránt, aki soha egy szóval meg nem bántott.
Ahogy ezen gondolkodom a nő rám nézett miközben fizetett és még a hangját is hallottam.
Döbbenetes volt az, ami akkor lejátszódott bennem. A földig süllyedtem szégyenemben,mert egy csodálatos, jóságos szempár tekintett rám, hangja tele őszinteséggel, alázattal, szeretettel.
Most is érzem, hogy melyen döbbenet ült rám és mennyire megértettem akkor valamit.
Rettenetes, hogy mennyire fogva tartanak az előítéleteink.
Hoztunk egy mintát, amit, ha nem tudatosítunk végig kísér az életünkön, miközben észre sem vesszük, hogy irányítva vagyunk.
Mindenkinek szüksége van ezekre a tanulság pillanatokra.
Megérezni azt, hogy csak saját magunkkal szemben hozhatunk ítéletet.
Nem véletlen a mondás..."ne ítélj, hogy ne ítéltess..."

Elfogadás az egész élet. Elfogadni, hogy annyi félék vagyunk mi emberek.
Mindenki ott tart, ahol pontosan tartania kell, az önmegismerése útján.
Van, aki nem akar a változással menni, neki a jelenlegi állapot "kielégítő"...legalább is váltig állítja.
Minden relatív.
Van olyan szakasza az önmegismerésnek, amikor a külsőségek adják CSAK a a támpontot, ami ezen a társkereső helyen nagyon dívik.
Ez érzelem mentes megállapítás, nem ítélet...közlés.
Ezzel nem ítélek el senkit és nem óhajtom befolyásolni az élete menetét, ha viszont felismeri magát a sorok között, az már helyén való és építő.
Üresség, ami itt van, mert nem kíváncsiak a belsőre...nem olvasnak naplót, elég a külső, elég a testi öröm, ami egy ideig ugyan kielégítő lehet, de hosszú távon kiégetté tehet. Ez tapasztalat.
Megjártam a hadak útját, hogy írni tudjak róla, hogy felébresszek egy két haldoklót, aki úgy érzi, hogy él.

Amikor írnak nekem és bele sem néznek a naplómba, onnantól érzem, hogy nagyon felületes a dolog.
A szépség múlandó.
A belső az megmarad...tudom, ez már egy elcsépelt szöveg...de milyen igaz.
A gyönyörű nők, Adonisz férfiak akik a testi gyönyört hajszolják, idővel, ha nem érzik meg azt, hogy van egy olyan részük is, ami építendő, akkor rongyossá fonnyad a bőrük, hamar megöregszenek és az életerejük nagyon lecsökken.
Nem ítélkezem...közlök.
Mindenkinek jogában áll hedonista módon élni, hinni, hogy a teste nem változik meg, nem öregszik és elég az, hogy a külsőségeinket ápoljuk, dugunk agyba főbe...trófeáink mámorában verjük a mellünket.
Súlyos dolgok ezek, mert a fülünk befogása és a szemünk eltakarása nem óv meg attól, hogy learassuk az elvetett dolgainkat.
Gőg és alázatlanság jellemzi többségében ezeket az oldalakat.
Aki ezt tagadja, mert magára ismert, az belém is fog kötni, mert nem fogja tűrni az egoja.
De a elfogadásunkat ezek a helyzetek teszik próbára.
Az egész élet erről szól.

Az utóbbi időben volt mit gyakorolnom, de most így utólag nem bántam meg...sőt megköszönöm minden résztvevőnek, szereplőnek, hogy jelen volt az életemben és tanított valamire...

izi