2010. január 16., szombat

mástól

Nem kértem engedélyét Cs-nak, de úgy érzem nem fog haragudni, ha kiteszem ezt a versét.
Annyira gyönyörű...

Szememben a fény eltörött,
homályos. Köd borul fátyolként elmémre.
Lényem egészre mélyen meggyötört,
nesztelen' szivárog lelkem édes vére.

Lehull a földre, öntözve a virágokat,
életető nedű, hogy kinyílhassanak,
s oly sokáig ragyogjanak,
mint én tehettem volna, ha megtartom magamnak.

Isten ajándékaként átnyújtom önmagamat.

T. Cs.

Nincsenek megjegyzések: