A változás eleinte nem egy leány álom.
Megszokni, életünk részévé tenni azt, hogy semmi sem állandó már...ez egy olyan út, ami embert próbáló és kemény.
Eddig azt szoktuk meg, hogy a stabil dolgokban bízhatunk.
Ezek a dolgok ősidők óta belénk vannak kódolva, nem egyszerű felül írni. Mégis minden ember elsődleges feladata az, hogy ezt a dolgot belássa.
Ki ne szeretne mindig biztos lenni abban, amiben él.
De ezek a "biztonságok" mindig egy külső dologra voltak alapozva...minél jobban érezve, hogy az a dolog vagy személy a MIÉNK.
Ha holisztikusan nézzük a dolgokat, akkor ez egy olyan sejtre hasonlít, ami nem bízik abban, hogy minden pillanatban elvárhatja a szervezettől, hogy a megfelelő időben ott legyen az a vérsejt az oxigénnel, ami további löketet ad, ahhoz hogy éljen.
Az ilyen sejtekből lesz idővel az a bizonyos sejt, amitől mindenki retteg.
Birtokolni akar és nem bízik az isteni elrendezésben, felhalmozza azt, amit tud (mélyhűtő effektus)...biztos rájöttetek már milyen sejtről beszélek, vagy írok...igen, a rákos sejtről, aki később már azzal sem elégszik meg, amije van és később áttétet képez valahol, hogy onnan birtokolhasson. Sajnos ez a szellem van jelen még többségében a világban is.
Nincs bizalom, ezért felhatalmazzuk magunkat a tarolásra, az elnyomásra.
Azok az emberek, akik felfedezik a változásban rejlő erőt, hatalmat, azok egyénenként tesznek azért, hogy változzon a világ, a helyén valóbb irányba.
Ez megint nem tűnik olyan hálás feladatnak, pedig bizton állíthatom, hogy csodálatos dolgok ezek.
Én még ennyi szépséget és gyönyörűséget nem éltem meg, mint akkor, amikor a változással együtt haladhatok, elfogadással.
Ez eleinte nehezen megy az elfogadás hiánya miatt, de idővel az életünk természetes velejárójaként fog jelen lenni és az elfogadást egyre több dologra tudjuk alkalmazni.
Amikor elfogadásban vagyunk eltűnnek a fájdalmaink.
Elfogadni nem ugyanaz, hogy egyet is értünk a nem helyén való cselekedetekkel.
Annyit jelent, hogy tudatásban vagyunk , hogy a dolgok jelen vannak az életünkben, de nem helyezünk rá többé rá érzelmi töltést.
Lehet úgy is valamiről beszélni, közölni a dolgokat, hogy a hév nem húz le, nem ragad el az indulat.
Az elfogadás itt kezdődik.
Sajnos, vagy nem...de inkább nem...a változás azzal is jár, hogy akár nagyon hirtelen "elveszthetünk" valakit, akivel eddig jól megvoltunk.
Ez eleinte engem nagyon megterhelt, sokáig lehúztam magam és tudni akartam az okát.
Minél jobban akartam, annál jobban fájt.
Ezek is a leckék részei, úgy megszűnni valaminek, hogy fogalmunk sincs, hogy miért történt.
Az igazi elfogadás itt kezdődik.
Nem akarni tovább tudni, hogy miért is alakult így a dolog.
Én megértettem és bevallom nagy kínok árán, de sokkal jobb így.
Aki együtt halad vele a változásban, az tudja, hogy mennyire rendben van minden, annak ellenére, hogy talán nem tűnik úgy.
Köszönöm a jelenléteteket.
Ölellek benneteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése